A tavaly decemberben megjelent publikációm nyomán írtak nekem néhányan privát csatornákon, de jobbára csupán az egyetértésüket kívánták kifejezni, ám nemrég egy másfajta megkeresés is érkezett hozzám. Letiltott telefonszámról jelentkezett egy úriember, aki nem kívánta felfedni kilétét, de azzal kecsegtetett, hogy néhány érdekes új információval tud szolgálni a témával kapcsolatban. Bár nem annyira szeretek vakon ugrani úgy, hogy az ejtőernyőt sem én hajtogatom, felkeltette az érdeklődésemet a téma, így megbeszéltünk egy találkozót.
Kifejezetten megkért arra, hogy semmiféle módon ne fedjem fel kilétét, amit bármely, magára kicsit is igényes publicista természetesen komolyan vesz, óvva a forrása anonimitását.
A megbeszélt napon tehát vonatra ültem a Keleti vagy a Nyugati pályaudvaron, majd pár perces vagy kétórás vonatozást követően megérkeztem a megbeszélt helyre, egy csendes kis sörözőbe, ahova rövidesen beszélgetőpartnerem is odaért. Normálisan öltözött, nálam jó évtizeddel fiatalabb ember volt, akiről pár percnyi ismerkedés után kiderült, hogy favágó. A nehéz fizikai munkával foglalkozókról kialakult sztereotípiákra rácáfolva kifejezetten választékosan beszélő, értelmes ember benyomását keltette, amikor beavatott azokba az információkba, amiért találkoztunk. Természetesen nem ellenőrizhettem mondandója valóságtartalmát, mivel nem kívánta felfedni még most sem a kilétét vagy a lakhelyét, ám bemutatkozáskor éreztem a kézfogásán, hogy valóban valami olyasmi munkával keresheti meg a kenyerét, amit állított magáról: az igazán nyers erejű emberek nem szokták feleslegesen szorongatni a másik kezét, ez inkább a frusztrált és ezért magukat szteroidokkal felgyúró macskajancsik szokása. A velem szemben ülő tenyere és ujjbegyei kérgesek voltak, így az is egyértelműnek tűnt, hogy nem tollal vagy billentyűzettel foglalatoskodik nap nap után.
Mivel az elmondott történet világosan, érthetően volt megfogalmazva, ezért inkább idézném. Beszélgetőpartneremet „Favágóként” jelenítem meg, mivel csak ennyit tudok róla. Beszédmódját picit megváltoztattam, jellemző szófordulatait elhagytam, hogy ezek alapján ne legyen beazonosítható, ám a közlés tartalmi részén nem változtattam:
Én: Tehát azt mondja, hogy hozzá tudna tenni ahhoz a cikkemhez, amit az Ankor.hu oldalán publikáltam?
Favágó: A hatósági áras fásra. Igen.
Én: Olvasta a cikket?
Favágó: Sajnos nem. Jó ismerősöm olvasta és elmesélte a lényeget. Hogy a fával való visszaélésről írtál.
(Mivel a megelőző pár mondatból is kiderült számomra, hogy a magázódás nehezére esik, jeleztem, hogy tegeződjünk inkább, úgyhogy innentől így folytattuk)
Én: Hallgatlak!
Favágó: A cikkben arról írsz, hogy a kormány hozott egy törvényt, amit az erdészetek nem tudnak vagy nem akarnak úgy betartani, hogy ebből hasznuk is legyen az embereknek.
Én: Nagyjából igen. Ez a lényeg. Illetve leírom azt, amit tapasztaltam, hogy milyen trükkel bújnak ki a törvényi kötelezettségük alól.
Favágó: Na, éppen erről akarok mesélni. Tegyük fel, hogy te akarsz ilyen hatósági áras tűzifát és nem adod fel olyan könnyen. Tudod, hogy mi történik ilyenkor?
Én: Ha jól emlékszem, el kell menni a regisztrációs pontra, ott egyeztetik az adataimat, aztán gondolom, valahogy értesítenek, hogy hol tudom átvenni.
Favágó: Nem tudom, máshol hogy megy, de azt tudom, hogy nálunk hogy csinálják. Szóval bemész a beíró pontra, felveszik az adataidat, megnézik egy listából, hogy oda tartozol-e meg ilyeneket. Ha minden rendben, akkor valakit ugrasztanak, aki beültet egy dzsipbe és kivisz a közeli tarvágásra. Itt jó nagy a sár még száraz időben is, úgyhogy kisautóval be sem lehet talán menni.
Én: Személyautóra gondolsz?
Favágó: Igen. Ezért visznek dzsippel. Itt már elmegy az ember kedve. Utána megmutatják a fát, amit elszállíthatsz. Jó hosszú szálak, mind emberesek.
Én: Ez mit jelent? Hogy „emberesek”?
Favágó: Olyan vastagok, hogy egy félméteres darabot két ember is csak üggyel bajjal bír felemelni. Ha fel bír.
Én: Tehát vastag törzsekre kell gondolni?
Favágó: Igen. Meg nincsenek is rendesen legallyazva sokszor. Ott állnak a sárba. Darus emelő nélkül lehetetlen teherautóra rakni. Ezek eleve olyan rönkök, amik egy részét még az erdészet sem biztos, hogy el fog vinni, mert nehéz felpakolni. Külsősnek lehetetlen. Kisteherautóra nem lehet rakni, csak hosszúplatósra. Meg kell hozzá a daru, szóval támasztékos, erős autó kell, ami be tud menni a földúton is.
Én: Vagyis tipikusan olyan gépek, amik az erdészeten kívül nem sok embernek vannak?
Favágó: Úgy valahogy. Az emberünk megnézi a fát, aztán belátja, hogy nem tudja elvinni és lemond róla. Inkább hazamegy vagy elmegy a Tüzépre és megveszi a kalodást. Na persze ott is rosszul jár, mert a szórt kalodást tukmálják rá, az meg átverés, mert közel sincs meg a köbméter.
Én: Az erdei köbméter?
Favágó: Igen. A kaloda akkora, de mivel szórják, össze-vissza áll benne a fa. Jó, ha a rendes köbméter kijön úgy.
Én: Értem. Szóval, visszakanyarodva a hatósági áras fához, ha én külsősként bemegyek, akkor kivisznek a tarvágásra és elveszik a kedvem az akadékoskodástól. Így, ahogy a cikkemben is írtam, megússzák, hogy eleget tegyenek a kormányrendeletnek.
Favágó: Ha te csak úgy az utcáról bemész, akkor igen. De lehet ezt másképp is csinálni.
Én: Hallgatlak.
Favágó: Ha például Tüzépes vagy. Fogod magad és kimész a sorra vagy ők mennek hozzád, mert tudják, hogy lehet okosba intézni.
Én: Sorra?
Favágó: Igen. Tudod. Hát a kisebbségekhez (láthatóan nem akarja kimondani, hogy melyik kisebbségre gondol). Nekik a személyiben vagy a lakcímkártyán ott van, hogy ottani lakosok, így kaphatnak fát az erdészettől. Beülnek a Tüzépeshez, odafurikáznak az erdészethez és beírják, hogy igényli a hatóságis fát. Onnan a kisebbség hazamegy, de előtte megkapja az ötezresét. Vele vége is van.
Én: Köbméterenként ötezret?
Favágó: Nem. Az aláírásért és a címért. Egy ötezrest.
Én: A Tüzépesnek meg van olyan szállítóeszköze, ami a tarvágásos rönkökhöz kell?
Favágó: Egy fenét! A nagy rönkök ott maradnak kint. Hogy lássa a következő ember is. A Tüzépest a főszaki egy másik erdőrészre viszi, ahol a normál, szokásos, méteres tűzifa van felrakva. Visznek két-három legényt is és kézzel felpakolják neki a sort. Sorba van rakva a fa tíz köbméteres rakatokba. Egyszerre nem is tudja elvinni, mert nincs akkora teherautója és nem is biztos, hogy azzal be tudna oda menni. Tíz köbméter elég sok. Szóval fordul egyet vagy kettőt. Addig a legények ott maradnak.
Én: A Tüzép telepre viszi?
Favágó: Azt nem tudom pontosan, de azt mondják, nem. Vannak olyan telkek, ahol semmi sincs, csak gaz. Oda. Külterületre. Ott már vannak emberek, akik aprítják. A Tüzépre már a kész tűzifát viszik. Mindig annyit, hogy jó legyen, ha jön ellenőrzés. Hogy ne legyen több, mint amiről számla van. Ki tud megkülönböztetni egy ukrán hasábot egy magyartól? A legtöbb ellenőr vagy le van fizetve, vagy nem tud megkülönböztetni egy fenyőt egy tölgytől.
Én: Az ellenőrök lefizetéséről tudsz valami konkrétumot?
Favágó: Nem. Azt csak mondják. Mert, hogy még senki sem bukott le és a fáról kell, hogy legyen számla a telepnek. De azt már láttam, amikor a Tüzépes pénzt adott a főszakinak. Úgy megy, hogy amikor elvitte a kikészített rakatot, akkor beszáll a főszaki az autóba és megkapja a pénzét. Tízezret köbméteréért. Aztán félrenéz és nem kérdezi, hogy kihez került a fa. Papíron a Tüzépes a sorra viszi, de azt meg senki sem ellenőrzi. Odáig ellenőrzik csak, hogy ne kaphasson fát, aki nem körzetes.
Én: Foglaljuk össze! Az, aki úgymond az „igazi vevő”, kap 5000 Ft-ot, a „főszaki” köbméterenkét 10.000-et. Plusz maga az eredeti ár 30.000 Ft köbméterenként.
Favágó: Erdei köbméterenként*.
* Fontos különbséget tenni a szórt és a rakott kalodás mennyiség közt. A tapasztalatok szerint a rakott kaloda 1.7 köbméteres térfogata mellett a szórt kalodáé nagyjából 1–1,1 köbméter. Magyarul: a szórt kalodás fát kibontva és rakott kalodába pakolva nagyjából az erdei köbméter 60–65%-át kapjuk meg.
Én: Persze. Világos. Vagyis eddig a Tüzépes elkölt 405 ezer Forintot. Van a szállítási költsége, vagyis a benzin és gondolom azokat is meg kell fizetni, aki aprítja a fát neki.
Favágó: Azok amúgy is megkapják a fizetésüket. Nem kapnak külön semmit. Olyan culágerek.
Én: Tehát – tekintve a faárakat – egy rakott kalodán lesz 80.000 Ft haszon. Ez 800.000 a tíz köbméteren.
Favágó: Több. Mert általában szórják a kalodát és azt adják 120.000 körül. (Ez a tavaszi akciók előtti ár. Jelenleg ennél olcsóbb a fa, mivel március elejétől enyhe lett az időjárás és mindenki túlvásárolta magát tüzelővel – a szerző)
Én: Mi a tapasztalat? Azok a Tüzépesek, akikről beszéltél, milyen gyakran mennek ki az erdőbe?
Favágó: Van, amelyik hetente egyszer kétszer, de van olyan is, aki naponta többször is fordul néha.
Én: Vagyis milliós nagyságrendű a „biznisz”. Mindez úgy, hogy gyakorlatilag mindenki fedve van.
Favágó: Igen. Ezért sem jó sokat tudni, vagy beszélgetni róla.
Még tárgyaltunk egy keveset a világ állásáról, aztán mindenki ment a dolgára. A beszélgetőpartnerem nem kért pénzt az információkért, láthatóan inkább az igazságérzetét bántotta a visszaélés. Én magam sejtettem, hogy vannak, akik gazdagon ki tudják használni a tálcán kínált kiskapuk lehetőségeit, de így, számszerűsítve még felháborítóbbnak éreztem és elgondolkoztam azon, hogy vajon a jogszabály életre hívóiból hányan profitálhatnak valamilyen módon mindebből? Vagy csak egy újabb nem kellően előkészített és kidolgozott jogszabály segíti az ügyeskedőket? Nem kívánok utánajárni az értesüléseknek. Tartok attól, hogy azok, akik napi sok százezres tiszta profitot zsebelnek be, meglehetősen ferde szemmel néznék a ténykedésem és a kutakodásom, ha kiderülne. Ráadásul úgy vélem, hogy ez nem is az én dolgom, mivel az ilyen visszaélések felgöngyölítésére külön hatóságot tartunk el az adózott pénzeinkből, akiknek nem venném el a kenyerét.