Explenatórius és közösségépítő újságírás

“A szcientológusok elnyomása úgy történik meg, hogy észre sem veszik”

ankor | 2022.12.21. | Podcast, Szekták

A Szürke Zóna Podcast eddigi leghosszabb adásában dolgozta fel a Szcientológia Egyház témakörét. Mint kiderült a szerkesztők tényfeltáró munkájából, a 95 millió évvel ezelőtti univerzum hírdedt uralkodója, Xenu a legkisebb probléma ezzel a szektával. Az epizód serint jóval nagyobb gondok vannak azzal, hogy:

  • Már idejekorán a túlbürokratizáltsághoz szoktatják a hívőiket, ugyanis amikor azok a szekta “munkatársaivá” kívánnak válni, megannyi csatlakozási nyilatkozatot, hovatovább egy 1 milliárd évre szóló szerződést is aláíratnak velük.
  • Az ebből fakadó jogviszony alapján “szénné dolgoztatják” a hívőket, de az ezért kapott fizetség sok esetben rendkívül kevés, ráadásul van, akinek az adózásáról sem gondoskodtak 10 éven keresztül.
  • A kilépést szankcionálják, végső soron igyekeznek ellehetetleníteni azzal, hogy maffiamódszerekkel kényszerítik rá a kibrándult hívőt a maradásra. Ha minden kötél szakad, kiszámlázzák nekik azokat a szolgáltatásokat, amiket korábban ingyen nyújtottak.
  • A Szcientológia Egyháza az “egyházi” minőségét nyilvánvalóan csak azért vette magára, hogy élvezze az azzal járó előnyöket, vagy legalább erre a minőségére hivatkozva utasítsa vissza a vele szemben indult hatósági vizsgálatokat. Mint az epizódból kiderült, erre az adatvédelmi hatósággal szemben hivatkoztak is.
  • A szekta tisztviselői rendkívül nagy mennyiségben gyűjtik érzékeny személyes adatok tömegét, melynek jogszerűsége legalábbis megkérdőjelezhető. Az adatvédelmi hatóság által elmarasztalt és bírságolt gyakorlat az Egyház szerint “gyónási titok írásban való rögzítése”, valójában azonban a hívők profilozását takarja, melynek többek közt az a célja, az Egyház jobban ismerje híveit, mint ők saját magukat.

Ez epizódban meghallgatható L. Ron Hubbard Xenuról szóló előadásának rekonstrukciója is, illetve a NAIH azon határozata is szóba került, mely kétszer 12 millió forintot osztott ki a hazai Szcientológia Egyháznak, illetve az attól elkülönülő jogi személyiséggel rendelkező Missziónak.

A Szürke Zóna Podcast a legalálitás és illegalitás határán való egyensúlyozással foglalkozik. Érdekes társadalmi jelenségeket, “szürke zónás” bűnügyeket dolgoznak fel, sok esetben szekták is a vizsgálatuk tárgyát képezik. A Jonestowni tömeges szektaöngyilkosságról készült, kétrészes sorozat második részében kielemzik a 1978-ban történt tragédiát, és az ún. Death Tape-ként ismert hangfelvételt, mely annak a 909 embernek a halálát örökítette meg.

(Borítókép: David Miscavige, a Religious Technology Center Vezetőtestületének Elnöke látható, az Egyház magyarországi megnyitóünnepségén. Forrás: https://www.scientologynews.org)