Tudjuk jól, hogy energiaválság van. Ennek az okainak a vizsgálata messzire vezetne, de bármekkora szakértőnek is tűnik az átlagember a közösségi média kommentfalain, a valóságban olyan kevés valós információval rendelkezik, hogy ebbe most nem mennénk bele. A lényeg, hogy a szűkebb hazánk, Magyarország – és ezen belül a döntéshozók – miként reagálják le az egészet.
Mivel nem kívánunk az aktuálpolitika kénköves bugyraiba sem elmerülni, ezért csupán az egyik – talán nem százszázalékosan átgondolt – rendelkezést járnánk körül a médiában megjelenő hírek, illetve a saját tapasztalataink alapján. Igen, a lakossági hatósági áras tűzifa kérdését boncolgatnánk, amit szeptember elején jelentett be a kormányszóvivő, reagálva a meglódult tüzelőárakra.
Színre lépnek a spekulánsok
Az orosz-ukrán háború, az EU szankciók, illetve a fokozódó nemzetközi helyzet (amelyre már Virág elvtárs is hivatkozott a Bacsó Péter rendezte „Tanú” című filmben) úgy alakította a hazai fapiacot, hogy az élelmes tűzépesek arra gondoltak, hogy miért ne adhatnák arany árába a kalodás, hasogatott és minden más formátumú tüzelőanyagot. Nosza, a kreált piaci helyzetre hivatkozva az addig is némileg túlárazott, erdészeti köbméterenként 60-70 ezer forintos ár ripsz-ropsz a duplájára ugrott. Amikor a fatelepen kikerekedett szemmel rákérdeztünk, hogy „de miért”, azonnal érkezet a válasz: „háború van Ukrajnában, nem jön a fa”. Na, persze! Ahogy az európai napraforgóolaj ára is azonnal az egekbe szökött, még kora tavasszal, amikor még senki sem tudhatta, hogy meddig húzódik majd a háború és milyen mértékben érinti az egész az ukrán étkezésiolaj exportot. Vagyis a spekulánsok rögtön lecsaptak a hírre, és megelőlegezték számunkra a hiány bizsergető érzését.
A fatelepek spekulánsai semmivel sem jobbak, mint más ügyeskedők; ennek számtalan példájával rukkolhatnánk elő: az eladás előtt alaposan meglocsolt hasogatott fától (amikor súlyra adták), a kevert faminőséges kiszállításon és a „platós” trükközésen át a normál és az erdei köbméter szándékos keveréséig hosszú a lista, amivel az évtizedek alatt próbálkoztak a fűtéshiénák. Jól tudjuk, hogy még a szabályozottabbnak tűnő rakott kalodás kiszereléssel is lehet ügyeskedni, ám a jelen helyzetben erre sem volt szükség, mivel az „ukrán helyzet” mindent megmagyarázott.
A kormány érezve, hogy „ebbűl, bizony baj lesz”, gyorsan sapkát húzott a tűzifa árára is, igaz nem a megszokott módon. A 355/2022. (IX. 19.) Korm. rendelet, amely az állami erdészeti társaságok általi tűzifa alapanyag lakossági forgalmazásának egyes kérdéseiről rendelkezett, létrehozott egy keretrendszert, amely arra volt hivatott, hogy letörje a spekulációkat, ezzel lehetőséget biztosítva a szegényebb rétegek számára is a fagyhalál elkerülésére. A rendelet szokás szerint nem pontosított sok sarokszámot, ezzel lehetőséget adva az állami erdészeteknek arra, hogy szabadon értelmezzék a szöveget.
„Forduljon az illetékes erdészhez!”
Mivel az erdészetek sem logisztikailag, sem másként nem lehettek felkészülve az íróasztal mögött meghozott döntésekre, első körben a pánik lett a jellemző hangulat a köreikben.
Van elég fa ahhoz, hogy háztartásonként 10 erdei köbméter tűzifát biztosítsanak a jónépnek? Az erdészek hümmögve bólogattak – persze csak tippelve, milyen irdatlan ez a mennyiség –, hogy fa éppen lenne, de az egyrészt még élő, nyers fa, másrészt a lábán áll az erdőben. A rönk magától ugyan be nem sétál onnan, ahhoz pedig egyszerűen nincs elég favágó, hogy az évtizedek óta bevált, modern erdőgazdálkodás módszereivel ekkora mennyiség záros határidőn belül kitermelhető legyen!
A válasz most sem váratott sokat magára, hiszen a fővárosban székelő Parlament rendkívül járatos az irtás, a döntés, a gallyazás rejtelmeiben, csakúgy, ahogy profin göcsöz, darabol és ha szükség van rá, akkor úgy veri be az „S” alakú vaskapcsokat a kidöntött fák végeibe a bütükön jelentkező repedések továbbterjedésének megakadályozása végett, mint aki addig ezzel kelt, ezzel feküdt. A döntéshozók kinyilatkozták: „tarvágást mindenütt”. Ez persze teremtett némi felháborodást mind a szakma, mind pedig a laikusok körében, mert valami rémlett mindenkinek a „védjük meg az erdeinket” szlogenből. Finomodott tehát kicsit a gondolat, és nemes egyszerűséggel áttolta a problémát az erdészetekre: mi jó menedzserekként meghoztuk a döntést, a részleteket dolgozzátok ki ti.
A kemény tűzifa erdészeti köbméterenkénti 30 ezer forintos, tervezett ára azonban nem hozta el a Kánaánt, és cseppet sem törte le az elpofátlanodó árakat. A tűzépesek azonnal átlátták azt, amit a laikusok csak kis fáziskéséssel, mégpedig, hogy ez a rendelkezés tele van olyan kiskapukkal, nehezítésekkel, amelyek arra hivatottak, hogy egyrészt könnyítsék valamelyest az erdészetek dolgát, másrészt leszűkítsék azok körét, akik élhetnek vele. Kicsit arra hasonlít az egész, mint amikor a rosszemlékű RCI időalapú csereüdültetési rendszerbe próbálták hazánkban belerángatni a delikvenseket és „ajándékba” (elvileg) minden résztvevő, aki végigülte a fejtágítást, kapott egy Kanári-szigeteki üdülési jogot egy előre meghatározott időpontra: a lényeg ott is az volt, hogy kapj valamit, de igazából mégsem, mert nem tudsz élni a lehetőséggel.
A tűzifa rendelet legfontosabb része, hogy az erdészetek a termelői kapacitásuk megőrzése végett sem darabolni, sem az átvevő pontról elszállítani nem kötelesek a megvásárolt fát. Vagyis, ha nagy nehezen megtalálom, hogy hol tudok fát rendelni, akkor valahol, az erdő szélén megmutatják, hogy melyik kupac az enyém, és onnantól minden az én dolgom. Persze az első hetekben jött a számolgatás, hogy „hát igen, a szállítás rátehet köbméterenként 3-4 ezer forintot, de ezt el kell bírnia az alacsony árnak”.
Mivel a kormányrendelet nem szabályozta az átvételi pontok helyét, jellegét, így volt olyan erdészet, amely nemes egyszerűséggel egy csupán erdészeti járművekkel járható földút mellett jelölte ki azt. Behajtani persze be lehetett oda, ha valaki tudott, de normál teherautó tulajdonosa garantáltan nem vállalta be a mutatványt. Ráadásul az első értelmezés szerinti méteres darabokra vágott rönkök rakodása, behordása és feldarabolása sem egyszerű. Átlagos, hétköznapi ember számára jobbára megugorhatatlan akadályt jelentett mindez, és ott, ahol a saját erő nem elégséges, kényszerűen be kell vonni másokat is. Ez pedig azonnal kitermeli a hiénákat.
A magyar valóság
A „tápláléklánc” villámgyorsan kiépült. Mivel én leginkább a helyi viszonyokat ismerhettem meg (Dél-Pest, XVIII. ker.), így ezt tudom taglalni. A budapesti kertvárosok kivétel nélkül a Pilisi Erdőgazdaság körzetébe kerültek, amely még a rendezettebb társaságok közé sorolható; ez látszik a weboldalukon is. Az interneten nézelődve látszott, hogy akadt olyan erdőgazdaság is, amely megijedve a kormányrendelettől, a helyi Mancika (értsd: hozzá nem értő személy, hobbiprogramozó) által összetákolt felületen próbálta tájékoztatni az érdeklődőket több-kevesebb sikerrel. A pilisiek felületén ide-oda szörfözve, és a már vásárláson túlesett szomszédoknál kérdezősködve kiderült, hogy lehet fát rendelni a Soroksári úti rendezőpályaudvarra is. Nem kell tehát valahonnan az Isten háta mögül hazalogisztikázni a hatósági áras tüzelőt.
A helyszínre elkeveredve, és sziszifuszi munkával megtalálva az ipartelep méretű területen a helyet, tájékozódhattam a finomabb részletekről.
Ahogy azt a rendelet kötelezővé teszi, egyméteres darabokra vágva várta a tulajdonosát a sok kifizetett rönk. Némelyik harminc-negyven centiméter átmérőjű, ami a kézi pakolást eleve kizárja, hacsak nem jön segíteni Fekete Laci vagy Dwayne Johnson. A környéken szájtátó fuvarosoknál érdeklődve kiderült, hogy a házhoz szállítás a Rakodó pályaudvar – Szemeretelep viszonylatban (a Google tervező szerint 13.7 km) köbméterenként nagyjából 15 ezer Ft. Rákérdezve, hogy normál vagy erdei köbméterről beszélünk, biztosítottak, hogy normál köbméterről. Vagyis a 10 lehetségesen megvásárolt erdei köbméter fa (ami 17 normál köbméter) ház elé szállítása 255 ezer jó magyar Forint. Majdnem pont annyi, mint maga a tűzifa. Ráadásul ezt olyan kis teherautóval nem lehet szállítani, ami képes beállni a kapubejárón, így az egész a ház előtt lesz leszórva, amihez a Közterületeseknek is lesz egy-két szavuk, ha nem takarítjuk el sovány disznó vágtában. Itt ugye megint bejátszik a logisztikai rész: az utcán leszórt méteres rönkök egy részét be tudjuk talán cipelni a telkünkre, de a vastagabb rönköket előbb darabolni kell.
A zugszállítók sem segíthetnek
Osztottunk, szoroztunk. Mivel eleve nem tudnánk 10 erdei köbmétert tárolni, így a felével számolgattunk. Nem hagyjuk, hogy az erdészetek elvegyék a kedvünket! Bár a méteres darabokra vágott, nyers tüzelővel rengeteg lesz a dolgunk, mire használható állapotba hozzuk, és legalább egy évig, ha nem kettőig kell várni, amíg annyira kiszárad, hogy elfogadható hatásfokkal el lehessen égetni a cserépkályhánkba, a tüzelőhiénák áránál még így is kedvezőbben, fele annyiért szerezzük be. Most itt persze nem számolgatunk a rengeteg munkával, amit bele kell ölnünk, illetve a láncfűrész üzemanyagával sem.
Vajon az eddigi hányattatások mennyire veszik el az átlagos, „mezei” megrendelő kedvét a hatósági tűzifától? Akinek például nincs láncfűrésze vagy gyakorlatlan a használatában? A traumatológiai osztályok a kormányrendeletet követően ki tudják-e mutatni a statisztikáiban, hogy mennyivel emelkednek meg a háztartási balesetek? Hiszen karácsony környékén, amikor az addig csak ceruzát, tollat vagy billentyűzetet forgató delikvensek kést és fejszét vesznek a kezükbe, kimutathatóan megugrik a kórházi ellátásra szorulók száma. Pedig akkor nem a láncfűrészes gyilkost kell előadni a ház előtt, hanem csupán egy nyamvadt fenyőfa vékony törzsét befaragni a tartóba.
A történet itt azonban nem ért véget. E-mailben érdeklődtünk a miértekről és hogyanokról, hogy ne csupán a megélhetési faszállítók (sic!) szájhagyományaira alapozhassunk. Nos, a válaszlevél lehangolóbb volt, mint gondoltuk. Érződött rajta, hogy az erdészet megtalálta a kiskaput, amely segítségével a laikus torkán lenyomják azt, hogy ez az akció nem az ő akciója.
A lényegtelen részleteket mellőzve a fontos infó:
„A Budapesti Erdészet adottságaiból fakadóan jellemzően hosszított (jellemzően 3-4 méteres), vegyes kemény tűzifát tud az érdeklődők számára biztosítani. Felhívjuk a figyelmet, hogy ennek szállítását csak a megfelelő paraméterekkel rendelkező tehergépjárművek tudják elvégezni, melyek közlekedéséhez pedig a megfelelő behajtási engedélyek rendelkezésre állása szükséges.”
Vagyis immár a zugszállítók teherautói sem adhatnak megoldást: a 3-4 méter hosszú rönkök pakolását és szállítását – ahogy a levél is utal rá – csak a megfelelő paraméterekkel rendelkező tehergépjárművek tudják elvégezni. Segítek: erdészeti gépek.
Megtehetik ezt az erdészetek?
Az igazság az, hogy aki valaha is elhagyta a városi komfortzónáját, járt erdőben, ott láthatott kivágott és stószokba rendezett fahasábokat. Ha esetleg favágókkal is találkozva elbeszélgetett a jóemberekkel, akkor azt is megtudhatta, hogy a méteres darabok a „tűzifa”, a hosszúra hagyott, többméteres szálak az „iparifa” vagy „bútorfa”. Tehát szó sincs arról, hogy a tűzifának szánt anyagot sokméteresre hagyva tárolnák. Erre azonban nem hivatkozhat az átlagember, főleg egy erdészettel folytatott vitába, mert néhány, szakzsargonnal teli indoklással úgyis „zsebre teszik” a szakemberek.
Vajon a kormányhatározatban szerepel bármi is erről a sarkalatos részletről? Nos, sajnos igen. Mintha úgy tűnne, hogy ezt a menekülési útvonalat eleve nyitva szerették volna hagyni az állami cégek számára:
A 355/2022. (IX. 19.) Korm. rendelet 1§ (2) a definícióknál tisztázza, hogy „az erdei köbméter: sorokba rendezett, 1 méter hosszú tűzifa alapanyag 1 méter szélességű és 1,7 méter magasságú mennyiség”. Ebből asszociálhatnánk arra, hogy akkor a 10 erdei köbméter tíz ilyen egységet jelent, vagyis az erdészeteknek kutya kötelességük legalább ennyire feldarabolni a hatósági áras tűzifát.
De sajnos, nem! Ugyanis ugyanez a kormányrendelet később meghagyja a kiskaput a 1. § (5) bekezdésben: „tűzifa alapanyag: átlagosan 1 méter vagy annak többszöröse szerinti hosszúságú darabokra vágott, feldolgozatlan farönkökből álló hengeres faanyag.”
Így már legalizálva is van a célcsoport akadályoztatása abban, hogy az ígéret szintjén elhangzó olcsó tűzifához hozzájusson.
E cikk szerzője, Koncz Mars János független publicista, illetve a Buborékember című botránykönyv írója.