Ítéletek és utóhatások – Káosz Dél-Kaliforniában 6.

Farkas J. félelmetes párhuzamokról szóló cikkében az amerikai kriminalisztika alapvetéseinek bemutatásával nyitotta a dél-kaliforniai true crime-mal foglalkozó cikksorozatát, melynek melynek második, majd harmadik részében három sorozatgyilkos került összehasonlításra. Az azt követő cikk William Boninnal foglalkozott, az azt követő pedig a pontozókártyás gyilkossal. A sorozat az alábbi cikkel zárul, melyben a források is feltüntetésre kerülnek.

Patrick Kearney

„Ez a vádlott minden bizonnyal kísérteties és szörnyű bűncselekmények sorozatát követte el. Csak remélni tudom, hogy a közösségünk fellebbező testülete soha nem engedi ki Mr. Kearneyt. Úgy tűnik, a létezése sértés az emberiségnek.”
/Breckenridge bíró, Kearney ítélethozatalán/

A halálbüntetés elkerülése érdekében Kearney bűnösnek vallotta magát, és huszonegyszeres életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Valószínű, hogy jóval több embert megölt, legalább annyit, amennyit ténylegesen be is vallott, de csak 21 gyilkosságot sikerült rábizonyítani. David Hillt, az élettársát végül is felmentették a gyanú alól, így őt szabadon engedték. Patrick Kearney jelenleg is él, 85 éves, és 2022-től a kaliforniai Mule Creek állami börtön lakója. Esszéket ír és néhányat publikált is ezek közül. David Hill pedig 2001-ben saját magát játszotta el a History Channel: „History’s Mysteries: Infamous Murders” című sorozatban.

William Bonin

„A kaliforniai kivégzési módszer biztosította, hogy halála végtelenül kellemesebb legyen, mint az a halál, amit az áldozatainak kellett elviselnie”
/Pete Wilson, kaliforniai kormányzó, Bonin kivégzése után/

Bonin eleinte még tagadta a bűnösségét, de aztán mindent bevallott. Bűntársai közül Vernon Butts nem fogadta el a vádalkut, pedig aktívan részt vett Bonin gyilkosságaiban, de vallomásaiban kisebbítette a bűncselekményekben való szerepét. Végül a börtönben öngyilkos lett, egy törölközővel felakasztotta magát a cellájában, elkerülve így az igazságszolgáltatást, és a nyomozók sem számíthattak többé Bonin elleni tanúvallomására. Munro ártatlannak vallotta magát minden vádban, eleinte Miley is, de később beleegyeztek abba, hogy Bonin ellen valljanak a bíróságon, hogy így kerüljék el a halálbüntetést. Miley életfogytiglanit kapott, de azzal a kitétellel, hogy legkorábban 25 év után feltételesen szabadlábra helyezhető. Munro is életfogytiglani börtönt kapott a szabadlábra helyezés lehetőségével. William Pugh bűnösnek vallotta magát , amiért később 6 év börtönre ítélték. Az enyhe ítéletben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy ő adta fel Bonint. Bonint végül az esküdtszék minden vádpontban halálra ítélte. A halálsoron festészettel és írással foglalkozott, novella sorozatot írt. Barátságba került elítélt gyilkosokkal, így Randy Krafttal, a másik országúti gyilkossal is, gyakran együtt bridzseztek.

Bonin kivégzését eredetileg 1992-re tervezték, de mivel előzőleg egy halálraítélt több percig szenvedett a gázkamra általi kivégzésekor, Kalifornia állam azt a módszert kegyetlennek és jogellenesnek minősítette, így Bonin kivégzésének módját halálos injekcióra változtatták. Bonin számtalan fellebbezést nyújtott be halálbüntetése ellen, különböző okokra hivatkozva (Pl. védője nem megfelelően látta el a szerepét, az esküdtek elfogultak voltak, nem vették figyelembe, hogy bipoláris, stb.), de minden fellebbezését elutasították. Utolsó étkezése két nagy pizzából, három kehely fagylaltból és három, hatcsomagos Coca-Colából állt. Utolsó óráit többek között egy lelkésszel, leendő életrajzírójával és az ügyvédjével töltötte, ez utóbbi később azt nyilatkozta, nem észlelt Boninon semmiféle megbánást. Bonint halálos injekcióval végezték ki 1996. február 23-án, a San Quentin Állami Börtönben. Ő volt az első halálraítélt, akit Kaliforniában ezzel a módszerrel végeztek ki. Kivégzésén családjából senki sem vett részt, és nem kértek a hamvaiból sem. Áldozatai családtagjai közül viszont többen is jelen voltak kivégzésénél, így túlélője David McVicker is. McVickert olyannyira traumatizálta a Bonintól elszenvedett bántalmazás, hogy éjszakánként rémálmok gyötörték, kimaradt a középiskolából, majd kábítószer- és alkoholfüggő lett. A kivégzést megkönnyebbülésként és jelképes lezárásként élte meg: „Véget értek a rémálmok” – mondta. Bonin hamvait végül a Csendes-óceánba szórták. Miley 2016-ban meghalt a börtönben, miután egy rabtársa bántalmazta. Munro a Mule Creek állami börtönben van fogvatartva – ugyanott, ahol Patrick Kearney –, legközelebb 2029-ben tárgyalják újra az ügyét, hogy feltételesen szabadlábra helyezhető lesz-e. Pugh 1985-ben szabadult a börtönből.

Randy Kraft

„Emlékszem, hogy a nappalimban aludtam, és féltem az ágyamban aludni. Rémálmaim voltak Kraftról, hogy eljön értem. Amikor találkoztam az áldozatok családjaival, elmesélték, hogyan szakadt szét az életük. Néhányan alkoholistává váltak emiatt. Egyszerűen szívszorító volt.”
/Pat Marcantel Springer, esküdt/

Randy Kraft tárgyalása Orange megye történetének leghosszabb és legdrágább tárgyalása volt, és az azóta eltöltött évtizedek alatti börtönben tartása és ügyvédei költsége az államnak eddig minimum 15 millió dollárjába került. Tárgyalását eleinte évekig halasztgatták, mert ügyvédeit állandóan váltogatta, akik pedig mindig több időt kértek a felkészüléshez. Így az 1983-as letartóztatása után az ítélethozatalra csak 1989. augusztus 11-én került sor. Az ítéletét a kaliforniai legfelsőbb bíróság 2000. augusztus 9-én hagyta helyben. Kraft a tárgyalásakor, de még ma is tagad mindent. Mindig azzal érvelt, hogy koholt vádak áldozata, és csak azért kenték rá a cselekményt, mert ő meleg. Védelme azzal is próbált érvelni, hogy a nyomozók kezdetben azt hitték, Kraft áldozatai valójában a másik két Freeway Killer áldozatai, így nincs konkrét bizonyíték, hogy Kraft bármelyiküket is megölte volna. Ez az érvelés persze arra nem adott választ, miért utazott egy meggyilkolt férfival az autójában, nem ad választ az autójában talált rengeteg – élő és már halott – áldozatról készült fotóra, és hogy miért voltak az áldozatok ruhái, személyes tárgyai és használati cikkei Randy Kraft házában.

Azóta is gyanítják, hogy Kraftnak lehetett bűntársa, erre DNS nyomok és közvetett bizonyítékok is utalnak: bűntett helyszínén talált lábnyomok, melyek nem egyeznek Kraft cipőméretével; ondóból kinyert DNS, mely nem Krafté; és az áldozatokról készült fotókat is fel kellett valahol dolgozni, de senki sem jelentette a rendőrségnek e fotók előhívását, maga Kraft pedig nem rendelkezett sem sötétkamra szakértelemmel, sem a hozzá szükséges felszereléssel. Az ügyészség egyetért abban, hogy Kraft egykori szeretője, Jeff Graves lehetett a bűntárs, aki éppen elég ideig – öt évig – élt vele ahhoz, hogy 16 gyilkosságban segédkezni tudjon. Graves azonban 1987-ben meghalt AIDS-ben, így ez a rejtély egyelőre megoldatlan. Még mindig folyamatban van a füzetben talált kódok megfejtése, ugyanis néhány rejtjelhez máig sem nem sikerült áldozatot kapcsolni.

Ahogy Bonin, az évek folyamán Kraft is számos fellebbezést nyújtott be, amelyeknek nem adtak helyt, de ki sem végezték, holott már régen halálbüntetésre ítélték. A halálbüntetés ugyan még része Kalifornia büntetőjogi rendszerének, de 2019-ben Gavin Newsom kormányzó moratóriumot hirdetett a kivégzésekre, és jelenleg nem hajtanak végre halálos ítéleteket az államban. Így Kraft valószínűleg a San Quentinben tölti le élete hátralévő részét, zenét hallgat, tornázik, rejtvényt fejt, és – mivel már 79 éves – természetes halállal fog meghalni.

Nem úgy, mint az áldozatai.

Dél-Kalifornia sokat változott a 70-es évek óta. A bűnözési ráta folyamatosan csökkent, és mivel a technológia is fejlődött, ma sokkal jobb rendészeti eszközök állnak rendelkezésre, mint pl. a DNS- vizsgálat, a térfigyelő kamerák vagy az adatbázisok bevezetése. A CODIS-t, a DNS adatbázist az FBI hozta létre, és hivatalosan 1998-ban indították el. A profilalkotás megalapozása és fejlődése is nekik köszönhető. Több prevenciós és rehabilitációs program indult azóta, melynek célja a bűnözés megelőzése és a bűnözők társadalomba való visszaillesztése. A büntetőjogi reformok, pl. a „három csapás” törvények szigorították a visszaeső bűnözők büntetéseit. Az olcsóbb buszok, vonatok és az olyan alkalmazások, mint az Uber, vagy a Lyft, biztonságosabb alternatívát nyújtanak az autóstoppos utazáshoz képest. A cikk elején említett, 70-es évek elején indított „Ne Stoppolj” kampány a kormányzaton, a helyi hatóságokon és a médián keresztül indult, akik plakátokkal és közleményekkel arra figyelmeztették az embereket, hogy ne autóstoppoljanak, és ne is vegyenek fel stopposokat, mert mindkét fél veszélybe kerülhet. Az autópályák mentén és nyilvános helyeken felállított táblák is népszerűsítették ezt az üzenetet. A kampány a szülőknek arra a félelmeire is alapozott, hogy a fiatalok eltűnhetnek, vagy beteg emberek áldozataivá válhatnak. A „Stranger Danger” kampány az 1980-as években figyelmeztette a gyerekeket és szüleiket arra, hogy ne álljanak szóba idegenekkel. Az autópályákon az olyan fejlesztések, mint a biztonsági kamerák, a jobb megvilágítás és a modern autópálya-felügyeleti rendszerek is hozzájárultak a bűnözés visszaszorításához. Ez csak néhány intézkedés azok közül, amelyek segítettek az autópályás gyilkosságok – és úgy általában a bűnözés – megfékezésében. Ettől függetlenül vannak olyan területek, főleg vidéki települések, ahol a stoppolás még mindig használatos, így ez az utazási forma nem szűnt meg teljes mértékben, de jelentősen visszaszorult.

Arra a kérdésre pedig, hogy a nevelés vagy a gének a döntőek abból a szempontból, hogy milyenné válik egy ember, nehéz a válasz. Bonin esetében mindenképpen meghatározó lehetett szörnyű gyermekkora, hogy ilyen torz személyiségű, szadista gyilkossá vált, de Kraftnál a mai napig nem tudjuk az okokat, mitől vált vadállattá. Közel járhatunk az igazsághoz, ha azt feltételezzük, hogy mindkét tényező fontos szerepet játszik, de talán a nevelés és a környezet nagyobb hatással lehet a személyiség fejlődésére, míg a genetika csak az alapvető hajlamokat adja.

Nyilván a családok számára az, hogy a jövőben mások gyermekeivel ezek a brutális szörnyűségek legalábbis olyan tömeges mértékben, mint a 70-es években, már nem történhetnek meg, csak kisebb enyhülést hozhat, hiszen elveszített gyermekeiket nem kaphatják vissza, és a traumákkal egész életükben együtt kell éljenek. Családok hullottak szét, életek mentek tönkre. A meggyilkolt fiatalok többségének kevesebb életév jutott, mint a gyilkosoknak a börtönben. Ráadásul mindenki a gyilkosokra emlékszik, és nem az áldozatokra, az elkövetők váltak híressé, és nem az áldozatok, hiszen róluk jóval kevesebbet tudunk. Ha az ebben és hasonló írásokban összefoglalt borzasztó történetük csak egy emberben is felébreszti az óvatosság és a veszélyek időbeli felismerésének érzését, talán gyakrabban sikerül a hasonló bűncselekményeket megelőzni.

Ahogy John Stuart Mill mondja:

„A biztonság érdeke a legéletbevágóbb az összes érdek közül. A többi evilági javakat tekintve, egyikről-másikról könnyű szívvel le lehet mondani, vagy helyettesíteni lehet őket valami mással. Biztonság nélkül azonban egyetlen ember sem tud létezni; ezen múlik a világ gonoszságaitól való védettségünk. Csak a pillanat öröme érhetne számunkra valamit akkor, ha a következő pillanatban bárki, aki akkor éppen erősebb nálunk, megfoszthatna tőle bennünket.”

Ítéletek és utóhatások – Káosz Dél-Kaliforniában 6.

Patrick Kearney

William Bonin

Randy Kraft

ANKOR

Felnőtt tartalom