Farkas rajongott a trollkodásért. Kedvenc mutatványai közé tartoztak az egysoros lehúzások: ha talált magának egy arra érdemes tartalmat, rendszerint engedett a kísértésnek. „Whitewolf” név alatt elhelyezte gyorsan a provokatív kommentet, amit egy sírva nevetős emotikonnal zárt, aztán Enter. Az egész nem tartott tovább pár másodpercnél, a reakciókkal pedig aligha foglalkozott. Nem azért csinálta, hogy lássa, mit tud kihozni az emberekből. Több hozzászólása nem is fedte a valós véleményét, de ez nem számított. Egyszerűen csak szórakoztatta a trollkodás.
A Fantasztikus Irodalmi Olvasói Kört, avagy röviden F.I.O.K. csoportot alapítója és adminisztrátora Magyarország egyik legsikeresebb fantasztikus irodalmi témájú Facebook-csoportjának tekintette. 2017-ben, amikor létrehozta a platformot, sokakat felkeresett. Az volt a célja, hogy „a magyar fantasztikus irodalmi élet lehető legtöbb képviselője képviseltesse magát, hogy a F.I.O.K. valóban összekötő kapocs legyen a különböző »szekértáborok« között, hogy valóban a hazai fantasztikum képviselőinek és követőinek közös fóruma legyen.” Önhibáján kívül azonban a csoport az évek alatt eltrollosodott. Mint írta: „Később tudatosult bennem az, amit már az elején többen megjósoltak: azzal, hogy »egy karámba« terelek mindenkit, még nem lesz megoldva semmi.”
Mivel nem volt tehetsége, sem képessége, hogy ebben a műfajban alkosson, a science-fictiont kedvelő Farkas részvétele abban merült ki, hogy figyelemmel követte a releváns fejleményeket. Be kellett azonban látnia, hogy semmi sem volt annyira izgalmas, mint egy-egy felhasználó triggerelése. Erre a Facebook tökéletes játszótérnek bizonyult, és bár úgy gondolta, trollkodásban egész jó, figyelnie kellett, hogy kibe köt bele. Tudta, ha rossz embert talál be, az admin könnyen kirakhatja. Sokáig türtőztette magát, aztán megjelent egy kiadó, akinek a hivatalos Facebook-profilja volt annyira provokatív, hogy azzal elnyerje az aktív felhasználói réteg ellenszenvét.
A Marsbook egy kezdő vállalkozás volt, és ennek megfelelően sok kompromisszum jellemezte. A kiadó nem fizetett a szerzőknek a műveik felhasználásáért (igaz, ki sem fizettette velük a megjelenést, mint ahogy magánkiadás esetén ez gyakran előfordul), a kizárólag a saját webshopjában árult könyveket pedig kevés példányban gyártotta le. A kiadványok borítói sem voltak annyira igényesek, bár talán ez is érthető; egy kezdő kiadónak nem feltétlenül vannak forrásai egy profi grafikus megfizetésére.
Mindezzel bármely szerző együtt tudott volna élni, amennyiben elfogadja, hogy mint minden alulról érkező kezdeményezést, ezt is fel kell futtatni valahogy, az arra fordítandó forrásokat pedig a kompromisszumok révén történő spórolás fogja előteremteni. Csakhogy a Marsbook kiadó kommunikációja meglepően kihívó volt az online térben, de leginkább a F.I.O.K. csoportban. Képviselőjét „személyeskedő, lekezelő hangnem, a mutogatás és a heccelés” jellemezte, egy másik kritikus felhasználó szerint pedig „a kiadó profil mögötti névtelen valaki elfogadhatatlan stílusban” kommunikált. A Marsbook persze nem osztotta a róla kialakult véleményeket.
„Van ez a sci-fi csoport, amely elérte az évek alatt, hogy a kiskezdők alapnak tekintik, hogy ott legyenek. Csakhogy jöttünk mi, akik pont leszarták az íratlan szabályokat és a virtuális alá-fölé rendeltséget.”
Így ítélte meg a könyvpiac újdonsült szereplője a sci-fi közeg központi platformjaként funkcionáló csoportot, ahol posztról posztra, kommentről kommentre romlott meg a diskurzus minősége, noha e tekintetben a kiadó nem érezte magát felelősnek. Szerintük a F.I.O.K. csoportban folytatott tevékenységük leginkább a következőkben merült ki: „Jeleztük, nem kívánjuk azok szerint a játékszabályok szerint működtetni a vállalkozást, amit a már monopolhelyzetben lévők diktálnak, megkértünk többeket, hogy ne kotorásszanak a pénztárcánkban, illetve helyén kezeltük a kibicek okoskodásait.”
Digitális maffiamódszerek az SFF közegben
A fokozatosan eszkalálódó konfliktus egyik legkardinálisabb fordulatát egy, a csoportban is posztolt irodalmi pályázat adta. A Marsbook által meghirdetett „Hallhatatlanok” című kiírást a F.I.O.K. aktívabb tagjai kétkedve fogadták. Valaki szerint „nem éppen elfogadható, sőt, simlis módon szervezték meg a pályázatot”, illetve az adott kiadvány borítója sem az elvárható igényességgel volt megalkotva, az ezzel kapcsolatos kommenteket pedig a kiadó védelmében fellépő felhasználók kvázi támadásként, fölényeskedésként értékelték. A Marsbook Facebook-profilja sem maradt meg a hivatalos hangvételnél, néhány élcelődő kommentre ásító emotikonnal vagy egyéb méltatlan gesztussal reagált, folyamatos aktivitásra provokálva a többi felhasználót, elérve ezáltal, hogy a kiírással kapcsolatos poszt hetekkel később is „aktuálisnak” tűnjön. Ez viszont mindkét ellenoldalon – így a Marsbook támogatóiban, illetve a „magas minőséget a nagyobb kiadók produktumaihoz társító” felhasználókban – feloldotta a gátlásokat, amelyek már egyébként is aligha jellemzik az információs társadalmat.
Amikor Farkas átgörgette a Marsbook oldalát, megakadt a szeme valamin: csak a „kiadó által legjobbnak ítélt” első és második helyezett novella szerzői kapnak majd egy-egy példányt a kiadvány puhakötetes változatából, egyet pedig kisorsolnak a többiek közt. Ezen felül a kötetben minden szerző kap egy 20%-os kupont a kiadó webshopjába.
A kiírás érthető módon felborzolta a kedélyeket. A szakmában többek számára magától értetődő, hogy egy antológia valamennyi szerzője kap tiszteletpéldányt, a Marsbook viszont – hármat leszámítva – nem adott. „Az antológiában 53 amatőr írónak adtunk lehetőséget a megjelenésre” – nyilatkozta utóbb a Marsbook. – „Induló kiadóként a kötet egyszerűen nem bírta el azt, hogy ingyen szerkesztjük, korrektúrázzuk, majd 53 példányt csak úgy pluszban nyomtatunk. Ezért jeleztük már a pályázat elején, hogy csak az küldjön be írást, aki ezt fel tudja dolgozni.”
A F.I.O.K. felhasználói közül többen csalárdságot láttak a feltételek mögött. Úgy gondolták, a pályázat egy átverés, és valójában nem a kezdeményezés felfuttatását, hanem a mögötte álló vállalkozó gazdagítását szolgálja. Farkas is úgy vélte, „scam-ről” van szó, ám a szimpla trollkodás gondolata most valamiért nem „kapart” eléggé. Ennél valamivel komplexebb szívatást akart kieszelni. Generált gyorsan a mesterséges intelligencia segítségével egy novellaszerű szöveget. „Boglárka már nagyon régóta vágyott egy különleges pillantásra a világra” – Így kezdődött az úgynevezett pályamű, aminek az elküldésével vállaltan a többi anyag szerkesztésére fordítandó időt akarta rabolni a kiadótól. Az érvényes pályázáshoz szükséges kiadói szerződés kitöltését viszont az első oldal után megunta. Mindenesetre beküldte azt az egy szem „AI generált novellát”, hátha ér vele valamit. Ekkor még úgy tervezte, több ilyet gyárt majd le, aztán teleszórja velük a Marsbookot, ahol – nem tudván, hogy csak egy troll „spammeli” őket – legitim pályázásnak tekintik majd az anyagokat. Csak akkor állt össze Farkas számára, mivel fogja szabotálni a kiadót, amikor elé tárult annak korszerűtlen weboldala, rajta a beküldött pályamunkák részleteit közlő felülettel.
Ezt a kezdő vállalkozást automatizált informatikai megoldások jellemezték: a pályázók neve, illetve a műveik címe valós időben jelent meg egy nyilvános táblázatban, miután befogadták az adott írást. A beküldést követően az A.I. által írt „A földönkívüli” is megjelent a táblázat egyik sorában. Ekkor Farkas rádöbbent: ezt ki tudná használni. Fel is lépett gyorsan a Discordra, ahol az amatőr irodalmi élet F.I.O.K. csoportban is aktív, kevésbé konszolidált szereplőivel kommunikált.
„Ha bármilyen TXT-t töltesz fel az oldalra, akkor megjelenteti XDDD. Úristen ezt szét lehet cseszni a picsába” – számolt be izgatottan a felismerésről, hogy a közzétételi funkciók révén meghackelheti a kezdeményezést. Össze is rakott gyorsan egy „művet”, amely azt a címet kapta: „Fasztumgél ment az orromba, hívjátok a mentőket.” Szerzőnek a Zsiráf Péter nevet adta, a mű tartalma pedig nem volt több 73 szónál: csak kimásolta az általa begépelt „llorem ipsum eszemfaszom” szöveget, aztán egy hosszú másodpercig rányomta ujjait a Ctrl és V billentyűkre, egybekezdésű folyó szöveggé alakítva élete legemelkedettebb irodalmi produktumát. Tartalma egyébként sem számított. Gyermeteg mutatványának célja mindössze az volt, hogy bemutassa a többiek számára: „Egyszerűen határtalan a dolog.”
Mémesedett trash tartalmak, úgynevezett „copypasták” után kezdett kutatni. A hosszú, parodisztikus szövegeket tipikusan provokációs céllal szokás használni, hogy a gyanútlan felhasználókból, nem tudván, hogy a bemásolt szöveg valójában indifferens, ingerült reakciót váltsanak ki. Ezek ideálisak voltak a céljai szempontjából. Percekkel később kikötött a hírhedt Bee Movie teljes forgatókönyvénél, mely az évek során több Reddit-poszt alatt is beszúrásra került, a sajátos humor egyfajta demonstrációjaként. Azt átemelte egy újabb doksiba. A címmel már nem is bajlódott, a beszédes „The Entire Bee Movie script” névvel küldte el a fájlt, Ferencesy Aszád Szilárd név alatt; ezzel akarta volna elérni, hogy a szerző monogramját közlő cellában „F.A.Sz.” jelenjen meg, de a rendszer csak az első betűt nézte, a „F.A.S.” pedig nem volt kielégítő számára.
Farkas Szlovákiában élt, emiatt is volt bátorsága vegzálni a számára ismeretlen szereplőket, hisz tudta, csodaszámba menne, ha a magyar hatóságok előtt tett feljelentés egyszer elérné őt. Az akcióját szemlélő F.I.O.K. tagoknak viszont nem akart rosszat, ezért úgy érezte, nyomatékosítania kell a chat-en belül a cselekménnyel kapcsolatos szándékait:
„Itt amúgy szeretném megjegyezni, hogy ez teljes mértékben magánakció semmi féle buzditást a részemről nem szántam tenni”
Ennek ellenére nem tudott leállni. Lendületben volt, ezért beadott egy újabbat. Nádasál Jánosként pályázott, ezúttal a Navy Seal copypastát használta, mely tulajdonképpen egy hosszú, lekezelő, de meglehetősen parodisztikusra sikeredett fenyegetés egy állítólagos tengerészgyalogostól. A címe is ez lett: „A tengerészgyalogos.txt”, amit Falogdai Alfáriusz Sintér Zoltán név alatt nyújtott be. Ezzel már sikerült megvalósítania a tervét, a platform kiírta végre a vágyott kifejezést.
Közben azonban a Marsbook észrevette a kísérletet és megtette a szükséges lépéseket az IP cím blokkolására. A beadványokat csakhamar törölte a táblázatból, előtte azonban ők is üzentek az ügyeskedőknek. Az egyik cellában megjelent a következő szöveg: „Mindig vicces, amikor a konkurencia izzadságszagúan ugyanarról az IP címről próbál jópofizni.”
Farkasnak ekkor jutott eszébe, hogy tennie kéne valamit a kiléte elfedésére. „Na majd hajnalban fellövöm a VPN-t” – írta a chat-be, de később rájött, egész végig használt virtuális magánhálózatot, „szal nem igazán tudják belőni, hogy ki vagyok, és valsz ezért hiszik, hogy a konkurencia vagyok mert az is budapestre vezet.” (a Farkastól idézett mondatokban megjelenő nyelvtani hibák az eredeti szöveg sajátosságai – a szerk.)
A chat tagjai közül páran aggódni kezdtek. „Csak nehogy bajod legyen belőle!” – írta az egyik csoporttag. „Inkább másnak ne legyen miattam, ezért nem is akarom túlzásba vinni” – felelte Farkas, majd hozzátette: „Mert addig oké, amíg én hülyülök, de az ártatlanok ne keveredjenek bele.”
„Nem vagyok jogász, de azt tudom, hogy lesz egy kis problémájuk azzal, hogy nem vagyok magyar állampolgár és nem is magyarországon élek” – írta végül a legbüszkébb troll, s a csoporttagok némiképp egyetértettek vele. Láng Annie, a Delta Vision fordítója biztosította, az akciót lehet „performansznak is nevezni, ami kortársművészet…” A többi jelenlévő szerint sem volt ez trollkodás, csupán a kiskapuk kreatív kihasználása. Egy másik tag úgy tartotta: „egy rakás hulladék az oldaluk, Wolfy meg csak jelentkezett az őáltaluk meghirdetett pályázatra.”
Az akció ezzel lezárult, mindössze húsz percet vett el Farkas életéből, noha nem érte el a célját. A beadott művek közül csak az egyik látszott egy kis ideig a táblázatban, a többi nem jelent meg; csupán a kiadó frontember-szerzője kanyarintott a jelenségből egy novellát, aminek az üzenetértékű „A konkurencia” címet adta, s ez meg is jelent végül a kiadványban.
Itt téged írnak a F.I.O.K-nak
A történet beleillene bármilyen internetes zaklatásról szóló tanulmányba, azzal a záró gondolattal, hogy „ilyen is van.” A Marsbook elleni akció mégis inkább amiatt érdekes, milyen fogadtatása volt Farkas alábbi kinyilatkoztatásának „Magyarország egyik legsikeresebb fantasztikus irodalmi témájú Facebook-csoportjában.”
A kiadó egyik kezdeményezése alatt elhelyezett önvallomásnak kevés helytálló eleme volt: nem „AI generált novellákkal spammelte szét” a pályázatot, hanem (egyet leszámítva) néhány, jegyzettömbbe másolt, neten fellelhető szöveget küldött el a kiadónak álnév alatt. Eleinte talán a spammelés, avagy a leterhelés volt a célja, de ez percekkel később egy arra irányuló, infantilis törekvéssé változott, hogy meg tudjon jelentetni valamilyen trágárságot a kiadó oldalán. Nem hétfőn történt a magánakció, hanem szerdán, pontosabban január 18-án. Unalmasnak viszont valóban unalmas lehetett, ha húsz perc után inkább felhagyott vele. Persze egy troll nem adhat mást, csak mi lényege, így a hitelességet is felesleges volna elvárni tőle. Egy valami azonban objektív szemszögből is megállapítható: ha valaki egy sci-fi tematikájú csoportban felvállalja, hogy informatikai eszközökkel igyekezett leterhelni egy sci-fiben utazó, jogszerűen működő kiadó nyilvános pályázatát, azt egy kiegyensúlyozottan működő közösség részéről minimum nehezményezni lenne érdemes, mivel az ilyen gyakorlat támogatása csak tovább radikalizálja a szekértábor harcok által már egyébként is fragmentált közeget.
Talán ez lenne az észszerű hozzáállás egy közösségben, de nem a F.I.O.K. csoportban, ugyanis annak méltatlan hangnemre érzékeny alapító-adminisztrátora, aki azóta a Marsbook képviselőjét és egyik támogatóját is tiltotta a csoportból, nem intette meg Farkast. Hovatovább a felhasználók közül többen nevető, hálálkodó emotikonokkal erősítették meg, hogy ezek a megoldások a konkrét esetben (a konkrét kiadóval szemben) nagyon is rendben vannak. Az egyikük úgy fogalmazott, ilyen célok mentén kivételesen támogatja a mesterséges intelligencia használatát.
A fentiekben bemutatott, maffiamódszereket idéző kísérleteket bármely egyéb esetben nehéz lenne igazolni, viszont a hazai science-fiction szcénában az ilyen gyakorlat – azaz leterhelni, kamuprofilokkal befolyásolni, zaklatni ellenérdekű, vagy csak simán antagonizált feleket – a jelek szerint büszkeségévé válhat bárkinek, mindez pedig elmarasztalás helyett inkább szimpátiát érdemel az azonos műfajt, vagy inkább azonos kiadói kört kedvelő felhasználók részéről. Ilyen fogadtatás mellett pedig miért is várná el akárki egy trolltól, hogy konszolidálódjon?
A legsötétebb könyvkiadó árnyékában
Az információs tömegtársadalom sajnos ma már így működik: azokat az eszközöket, amelyeket egyébként elítélnénk, abban az esetben egyenesen üdvözöljük, ha azt a preferenciáinknak megfelelően alkalmazzák. Egy kamuprofil használata is talán csak addig elítélendő, amíg a kedvencünket támadják vele.
A nem létező személyek számára legyártott fiókok igénybevétele a fantasztikus irodalmi közegben sajnos nem ritka, bár csatasorba állításuk sokkal inkább eseti, mintsem tervszerű. Használják őket az ellenérdekű szerzők, kiadók devalválására, a saját produktumaik validálására, ahogy antagonizált személyek megszemélyesítésére is, annak céljából, hogy kétes online cselekményeket hajtsanak végre egy-egy létező személy nevében.
Mindez korábban inkább csak a rendkívül rossz hírű Arte Tenebrarum nevű kiadót jellemezte, aminek a képviselői képesek voltak öngyilkossággal való fenyegetőzésig is elmenni, amikor megjelent egy, a hazugságaikat lebuktató weboldal. Amikor a bestseller írójukként aposztrofált Gabriel Wolfnak, a kiadóvezető férjének konfliktusa támadt az egyik női szerzőjükkel, megfenyegette annak szintén szerző élettársát, hogy e-mailben szakítson a lánnyal, s akkor megmaradhat az írói karrierje az Arténál, de még a barátságuk is. A szakító levélről Wolf másolati példányt kért.
Fennállásuk alatt az Arte Tenebrarum bármire képes volt, hogy megítélése az online térben a legkisebb csorbát se szenvedje el. Eleinte úgy tűnt, a szinte mindennapossá váló boszorkányüldözés meghozza a gyümölcsét, és a kritikus hangokat képesek lesznek a kétes eszközeik útján újra meg újra elnémítani. A kiadó ténykedése végül szokatlan precedenst teremtett, amikor a róluk szóló, sérelmezett közlésekkel érintett tárhelyszolgáltató az Arte huszonéves kiadóvezetőjének fenyegető levelei hatására inkább engedett a nyomásnak, és az irányadó gyakorlatától eltérően felszólította a közben konkurenssé váló Marsbookot a sérelmezett blogbejegyzéseik eltüntetésére, ellenkező esetben a szolgáltató a tárhely felfüggesztését helyezte kilátásban.
A kiadó azóta megszűnt. Egy büntetőper, amit történetesen a későbbi Marsbook képviselője, Koncz János ellen indítottak (aki akkor még saját szerzőjük volt), visszafelé sült el: a bíróság az első tárgyaláson felrótta az Arte vezetőjének, hogy nem nyújtotta be Koncz sérelmezett közléseit, ezért újabb tárgyalást tűzött ki, amire végül nem került sor, mert az Arte elállt a pertől. Közben, amiért hírleveleik útján több ezer feliratkozóval közölték a büntetőeljárással kapcsolatos információkat, így a vádlott személyes adatait, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elmarasztalta az Arte Tenebrarum képviselőjét.
A kudarcos eljárások során nemcsak az eszköztelenségük nyilvánvaló ténye artikulálódott, de az is, hogy az Arte mögött álló házaspárt szorongásos problémák terhelik. Úgy döntöttek, hátra hagyják a könyvpiacot, beszüntetik a tevékenységüket és a továbbiakban távol tartják magukat az amatőr irodalmi élettől. Wolf még egy utolsó nyilatkozatot tett az Ankor.hu-nak, amiből kiderült, szerinte többen a könyvreklámjaikba kötöttek bele, tényként állítva, hogy „csalnak bizonyos dolgokban”. Ezzel kapcsolatban kijelentette: egyrészt soha nem követtek el törvénytelenséget (ebből adódóan csalást sem), másrészt azért, mert egy reklámozási stratégia valakinek nem szimpatikus, az attól még szerinte lehet maximálisan törvényes. Wolf a gondolatmenetét eképpen zárta:
„Mi kizárólag olyan módszereket használtunk, amit minden más kiadó ugyanúgy használ.”
Távozásukkor a közegnek meg lett volna a lehetősége, hogy az önmagával való megbékélés útjára lépjen, ám a méreg ott maradt. Noha a Marsbook valóban érintett volt a kommunikáció elszaródásában, a F.I.O.K. csoportban bármilyen véleménykülönbség esetén észrevehető – néha több száz komment között szétterjedő – kicsinyesség és cinizmus nem ennek a kezdő kiadónak felróható következmény. Ezek ugyanis olyan reflexek, amelyek a közös érdeklődés, közös preferencia körül létesült digitális tömegeket jellemzik, a szóban forgó Facebook-csoport pedig már évek óta erről a toxikus működésről ismerszik meg.
A F.I.O.K. sajátos működésének magyarázatára többféle narratíva létezik, melyek közül az egyik a következőképp foglalható össze: a mintegy 1900 tagot számláló csoportban működik egy agresszív, viszonylag kis létszámú felhasználói kör, ami ha a közös preferenciákkal átfedésben lévő posztot, kommentet tapasztal, érthető módon támogatóan reagál, de minden egyéb kezdeményezéshez lekezelően, cinikusan áll hozzá, azokhoz rosszhiszeműséget társít, vagy vállaltan önös érdekeket, sértettséget, adott esetben átverést sejt mögöttük. A csoport aktív felhasználói rétegét a Farkashoz hasonló, megtűrt internetes trollok mellett túlnyomórészt irodalmi ambíciókat ápoló amatőr novellisták, illetve az évek során végletekig felmagasztalt szerzők, szerkesztők és egyéb szereplők rajongói alkotják; a megjelenésben reménykedő „írópalánták” helyzete meglehetősen kiszolgáltatott, ugyanis azoknak a kiadóknak a döntéshozói is jelen vannak a csoportban, amelyek mindmáig hirdetnek meg irodalmi pályázatokat, az aktív felhasználók pedig tudják: azok, akik később dönteni fognak arról, hogy megjelenhetnek-e egy-egy antológiában, látják a reakcióikat, és talán úgy gondolják, a részrehajló hozzáállás mondhatni el is várt tőlük. Az utóbbi – rajongói – kategóriába tartozó felhasználók pedig egyszerűen nehezen viselik, ha valaki nem ahhoz a szereplőhöz társítja az átlagon felüli minőséget, akikért ők rajonganak. Az ilyesfajta drasztikus, sokszor gátlástalanságba hajló lelkesedés sem feltétlenül törvényszerű: számos olyan kulturális produktum létezik, melynek tábora egyszerűen szó nélkül hagyja a rajongásuk tárgyát támadó kritikákat, de az SFF közeg határozottan nem ide tartozik. Aki itt kritikával illet egy-egy szereplőt, az akár fél éven át tartó internetes zaklatásra is számíthat, de a kultúra ezen szegletében gyakorlatilag bárki képes pillanatok alatt jellemtelen trollá válni. Talán ennek köszönhető, hogy a F.I.O.K. végül nem a „hazai fantasztikum képviselőinek és követőinek közös fóruma” lett, hanem egy szűk kiadói kör kiadványait kedvelő, e kiadványok szerzőiért rajongó, illetve az e kiadók döntéshozóinak kiszolgáltatott Facebook-felhasználók nyitva felejtett belső levelezése.
Dörgő Sándor író szerint a hazai fikció közéletét az teszi ennyire feszültté, hogy a könyvkiadás, mint piac, alapvetően rossz állapotban van. Olyan szereplők is megjelentek, akik bizalmatlanná tudják tenni a szerzőket és az olvasókat is. Az igazán elhíresült botrányok miatt sokan az „árnyékra is lövünk” mentalitást tették a magukévá, ezáltal élből elutasítva az új, adott esetben jó szándékú piaci szereplőket, és vakon hisznek az általuk már megismert és klasszikusan működő kiadóknak.
A méltatlan hozzáállást a Szürke Zóna Podcast szerkesztői is megtapasztalták, amikor epizódot csináltak a science-fiction szcéna természetéről; a „belterjes irodalmi elit” címet viselő sorozat első, vitaindító részében még nem hangzottak el konkrét nevek, inkább csak radikális állítások a személyes ismertség elhallgatott jelentőségéről, melyet azok, akik hosszú évek kitartó munkájától várják, hogy egyszer kiadói ajánlatban részesüljenek, érthető okokból sérelmeztek. A F.I.O.K. csoportban meglepő volt az epizód fogadtatása. Az egyik kommentelő kis utánajárást követően sietve leszögezte: mivel a podcast az első könyvét a saját kiadójával adta ki, az csak azért lehet, mert a nagy kiadók visszadobták a kéziratukat. A Gabó Kiadó szerkesztője, ismert író, fordító és az irodalmi élet sokak által megbecsült szereplője, a Zsoldos Péter-díjra többször is jelölt Kleinheincz Csilla egy zümmögő méhecskét ábrázoló giffel foglalta össze, mit gondol a szóban forgó tartalomról, igaz, annak elkészültét megelőzően ő maga interjút adott az egyik műsorvezetőnek, a kb. 40 perces beszélgetés során elhangzott mondatai pedig megjelentek a második epizódban.
A felhasználók ezután úgy jártak el, ahogy ilyenkor szoktak: darabokra szedték a tartalmat. Számos, a műsorban elhangzó mondatot a kontextusából kiragadva idéztek tőlünk, mellyel gyakorlatilag megváltoztatták azok tényleges jelentését. irodalmi szcéna tagjai sok esetben olyan idézetekre reagáltak, melyek csak felületes átfedésben voltak a ténylegesen elhangzott mondatokkal. Kommentárjuk lényege az volt: bármit is mondtak a műsorvezetők, azzal nem kell foglalkozni, hiszen egyértelmű, hogy mi indukálta a témaválasztásukat: „sértettség, tájékozatlanság, rosszindulat, irigység!” Ezek sajnos a legolcsóbb, a diskurzusban való részvételre legalkalmatlanabb érvek, amelyek felmerülhetnek egy közéleti vita során, és amelyekhez leginkább azok nyúlnak, akiknek nincs eszközük az álláspontjuk megvédésére, a hazai science-fiction közegben viszont csípőből jelentkeznek bármikor, amikor valaki kellő alap mellett él intelmekkel, vagy csak rámutat egy aggályos jelenségre.
Emlékezetes demonstrációja volt ennek a reflexnek a Galaktika jogdíjfizetési botrányával kapcsolatos kommentár: miután a 2010-es évek közepén Pintér Bence újságíró, jelenleg megválasztott győri polgármester, a Spekulatív Zóna szerkesztője a Mandiner Sci-fi aloldalának hasábjain feltárta, hogy a Galaktika üzleti modellje éveken át épült arra a svindlire, hogy a jogdíjak megfizetése nélkül jelentették meg külföldi szerzők novelláit, a tudományos-fantasztikus magazin vezetője az SF Portál „jogdíjfizetési botránnyal” kapcsolatos kérdésére úgy nyilatkozott: „…botrány nem volt, hanem csak műbalhé. Egy rosszindulatú blogger próbálta besározni a Galaktikát, gondolom, talán mert nem jelenhetett meg benne, vagy mert egy ilyen túldimenzionált cikksorozattal sok olvasóra tudott szert tenni.”
A kritikus hangok hiteltelenítése
Némiképp beszédes, hogy a belterjességről és az elitizmus létezéséről szóló diskurzust a F.I.O.K. csoport legaktívabb tagjai minden esetben igyekeznek méltatlanságba folytani. Ilyen témák felmerülésekor a sci-fi csoport a legelvetemültebb trollbarlangra kezd hasonlítani, irodalmi témájú platformra viszont a legkevésbé sem. A Szürke Zóna Podcast sorozatának első részét követően az olvasói kör alapító-adminja is úgy nyilatkozott:
„Ami kifogásolható volt a podcastben, azt a kommentszekcióban sikerült alulmúlni (Tisztelet a kivételnek!), miközben igazolva is lett, ami a podcastből is lejött nekem: nem a kiadók szintjén van a legnagyobb baj.”
A második epizód közzétételét követően már a podcast szerkesztői is megérezhették a saját bőrükön a magyar SF szcéna digitális maffiamódszereit. Ekkorra nagyjából 500 komment született a csoportban, amelyek nagyrésze a műsor és készítői hiteltelenítésére irányultak (a „hallgatottság-hiteltelenítő kommentek” arányában a vonatkozó tartalmak messze felülmúlták még a szcientológusokról szóló epizódot is, melyet jóval többen hallgattak meg, de csak töredék annyi támadó komment érkezett a hírhedt szekta tagjaitól, mint amennyit a F.I.O.K. csoportban a Zsoldos Péter-díjas SFF kiadványokkal büszkélkedő kiadók követői bázisa mindössze két hét alatt kitermelt).
A F.I.O.K. csoportból induló hiteltelenítési kísérletnek mondhatni organikus fordulata volt a tényszerűen hamis információk koholása és terjesztése, melyeket épp a 2021-ben, a Gabó gondozásában megjelent „Az év magyar science fiction és fantasynovellái” című kiadványok egyik szerzője szállított le a közegnek. Az „Elveszett pokol” című művével bekerülő – egyébként a Szürke Zóna közönségtalálkozóján is személyesen résztvevő illetve az eseményről a F.I.O.K. tagok számára valós időben, ám kissé megtévesztő módon tudósító – Láng Annie, aki korábban a Marsbook kiadó elleni szabotázs-akciót is passzív támogatással szemlélte, arról jelentett szerző- és olvasótársainak a F.I.O.K. Discord-szerverén, hogy négy ismerőse is jött volna a podcastba, de azok nem kaptak választ a szerkesztőktől. Annie azóta meghívást kapott a műsorba, azonban a lehetőséget visszautasította. A válasz nélkül hagyott ismerőseit nem volt hajlandó megjelölni, ám a podcast fiókjában egyébként sincsenek megválaszolatlan levelek, és aki eddig jönni akart a műsorba, annak kivétel nélkül módja volt rá. Arra a kérdésre, hogy miért koholt és terjesztett hamis, dehonesztáló információkat egy számára népszerűtlen online tartalom szerkesztőiről, az írónő nem reagált.
A fentiek sajnálatosan nem atipikus esetek. Kirajzolódni látszik ugyanis egy minta arról, a science-fiction rajongói itthon hogy viszonyulnak a világképüket sértő kritikákhoz. Pár éve az On Sai néven alkotó Varga Beáta, a Könyvmolyképző Kiadó korábbi vezető szerkesztője egy alkalommal egy blogposztban összegezte intelmeit. Célja ezzel az volt, hogy amikor még lehetett tenni ellene, felhívja a figyelmet a kialakuló belterjességre. Szerinte ugyanis a sci-fi szcénában „olyan buborék keletkezett, amiben csak az jó, ami a körön belül van.” A posztot valaki leközölte a F.I.O.K.-ban, ahol a fogadtatás rendkívül hasonló volt, mint a podcast esetén: “…ment a mondatok kiragadása, önigazolások, és a lejáratásom” – fogalmazott Bea, két héttel a publikációt követően. Sokan sértettséget, keserű irigységet kiáltottak, persze csak első szám harmadik személyben hivatkozva az akkor még szintén tag Varga Beára, mintha nem vele, hanem egymással kellene megbeszélni a tőle származó tartalommal kapcsolatos, szubjektív problémákat.
Egy hazai könyvkiadó, noha nem fantasztikumot ad ki, csak tervez ebbe is belevágni, épp a F.I.O.K. miatt nem meri ezt meglépni, mert attól fél, az irodalmi pályázatára mutató link előbb-utóbb ki fog kötni a csoportban, ahol az agresszív digitális galeri közel kétezer tag előtt fogja darabokra szedni a kiírást, akár heteken keresztül, több száz kommentben. Érthető, ha valaki ezt nem szeretné bevállalni.
A csoport azonban megkerülhetetlen állomása lett bármilyen amatőr irodalmi kezdeményezésnek. Noha a fiatalabb generációknak már nincs közük a Facebookhoz, a harmincasok, negyvenesek közül sokan vélik úgy, a nagyobb elérés még mindig itt realizálható. A piac bizonyos szereplői, így a Marsbook is, épp a sajátosan agresszív működést használja ki, amikor reklámköltések helyett a nagyobb kiadók rajongóinak provokálásával éri el, hogy a meghirdetett pályázatai heteken keresztül maradjanak szem előtt.
“A negatív reklám is reklám, mert aki írja, az utál téged, de aki utálja azt, aki írta, az kíváncsi lesz rád!”
Így vélekedik a Marsbook, akivel szemben az admin mostanra elvesztette minden toleranciáját, és azonnal kitiltja a kiadóval szimpatizáló (sok esetben kamuprofil-jegyeket viselő) provokatív felhasználókat. A témát persze nem tilthatja ki, ahogy azt sem akadályozhatja meg, hogy a szimpatizánsok újra és újra beszivárogjanak, és ha „vijjogást” tapasztalnak, azt kifényképezve küldjék el a Marsbooknak. „Leállíthattuk volna, de igazából szórakoztatónak tartottuk” – mondta a kiadó, akinek a képviselője így nyilatkozott a kamuprofil-vádakkal kapcsolatban:
“Nincs mögöttünk zombihadsereg, a nekünk tulajdonított virtuális megszólalások 90% nem a mi megmozdulásunk.” A téma kitiltásában egyébként úgy tűnik, a Marsbookkal szemben intoleráns felhasználói réteg sem mondható érdekeltnek. Ebben a szcénában nemcsak a magas minőséghez társítanak visszatérően hivatkozott írókat és kiadókat, de az „ellenségek” panteonja is bővül, igaz, mérsékelt sebességgel.
Ahogy tehetségek sem születnek minden sarkon, úgy a többség is igyekszik kerülni a vállalt véleménykülönbséget, mely gyakran halálos ítéletnek is felérhet a digitális térben: a megbélyegzett tagokat a csőcselék a „sárdobálást” követően kerülni kezdi, leveleikre nem válaszolnak, miközben a sírva nevető emotikon impertinens alkalmazásával igyekeznek időről időre nevetség tárgyává tenni a véleményét vállaló kisebbség minden megnyilvánulást.
A nem-hivatalos rajongói klub tagjai rendszerint elbagatellizálják a belterjesség vádjait, ám ezzel némiképp igazolják is azt. Csakhogy amíg nem tanul meg a szcéna méltósággal viseltetni ezzel a kérdéskörrel szemben, addig a közösség sem tud újjászületni, de lehet, hogy erre valójában már nincs is senkinek igénye. A kamuprofilok, a botrány alapú marketing mind-mind csak válaszreakciók, az átláthatósági, önazonossági és elszámoltathatósági deficit válaszreakciói. A probléma egyik forrása, hogy azok a szereplők, akiktől elvárható lenne a példamutató hozzáállás, nem akarnak már közszereplőkhöz méltóan viselkedni a digitális térben, a méltatlan közösségi médiás aktivitás pedig sajnos rossz normát teremt.
A szcéna konfliktusosságának köszönhetően legjobb esetben is csak „sci-fi közegről” lehet beszélni, amelynek tagjai közt csak olyan esetekben jelentkezik a bajtársiasság, amikor időnként egy-egy gyanútlan szereplő – népszerűtlen véleményét vállalva – darázsfészekbe nyúl. Egyedül az úgynevezett „lángháborúk” alkalmával mutat bárminemű összetartást a balkáni állapotok közt tengődő társaság, ilyenkor ugyanis közös ellenség születik, akinek a megvetése oltárán pedig még a szekértáborok is képesek megkötni átmeneti különbékéjüket.
Egyetlen vonás talán mégis csak összeköti a szcéna tagjait: íróként, olvasóként vagy szerkesztőként érdekeltek a műfajban, és nem feltétlenül szeretnék, ha antagonizálnák őket egy népszerűtlen véleményért, mégkevésbé azt, ha emiatt kerülnék őket. Erre a következményre viszont mindenkinek fel kell készülnie, aki a hangos (agresszív) többség világképét sértő véleményt fogalmaz meg a F.I.O.K-ban.
Két epizódjuk, illetve a Pintér Bencével lefolytatott vitájuk közzétételét követően a Szürke Zóna Podcast szerkesztői felkeresték a fantasztikus irodalmi élet pár szereplőjét, felajánlva, hogy közvetlenül, magánlevelezésben kommunikáljanak az irodalmi élet kérdéseiről (arra hivatkozva, hogy a kommentszekció láthatóan nem alkalmas erre a diskurzusra), de a Marsbook képviselőjét leszámítva senki sem élt a lehetőséggel. A F.I.O.K. alapítója is válasz nélkül hagyta a megkeresést. Ellenkező esetben feltették volna neki a kérdést: mi az akadálya annak, hogy a csoport zárttá váljon? Számos probléma megoldódna, ha csak azokat engednék be, akik előzetesen hitet tettek a közös preferenciákra; automatizált eszközök révén talán átvilágítható a jelentkező, így kérdőív útján ellenőrizhető, melyek a kedvenc aktuális kiadványai, és ha az első három közt nem szerepelnek az agresszív digitális galeri, de még az admin által is kedvelt kiadók könyvei, a jelentkezés – akár egy szokványos rajongói klub esetén – elutasítható lenne. Természetes, tolerálható önvédelmi reakciója ez egy zárt közösségnek.
Csakhogy a magyar fantasztikumban nem ritka jelenség, amikor a közösségépítés köntösébe bújtatják a brand építését, melyre már Varga Bea is próbálta felhívni a figyelmet. Onnantól, hogy „a legnépszerűbb olvasói kör” zárttá válik, gyengülhet az a következtetés, hogy kik tartoznak a mainstreambe, hiszen egy zárt rajongói klub útján nem lehet alapvetéssé tenni, mely kiadók és szerzők képviselik egyedül a magas minőséget a hazai irodalmi szférában, és nem kizárt, hogy ennek az érdekkörnek ez éppen átfedésben lenne a szándékaival.
Ameddig az exkluzivitás nem valósul meg, egyetlen jótanácsra érdemes felhívni a figyelmet: aki nem szeretne több héten, vagy akár hónapon át tartó internetes zaklatás alanyává válni, pusztán a véleménykülönbség vagy az eltérő preferenciák okán, az semmiképp se tekintsen a zsáner közösségi platformjaként az olyan digitális képződményekre, amelyeknek a F.I.O.K. rövidítés szerepel a nevében. Addig mások számára marad a bizakodás, hogy a szcéna sarkalatos kérdéseiről objektív szemszögből is lesz mód tudósítani, ám ez szintúgy akadályokba ütközik. Amikor megkerestük Farkast, hogy megkérdezzük, mi indukálta a Marsbook elleni magánakciót, a következő választ kaptuk:
„Először had hagyjam abba a röhögést. Ha nektek is AI generálom a választ az jó lesz?”
A fenti cikk a Szürke Zóna Podcast és az Ankor.hu együttműködésében született meg.
Források:
A F.I.O.K. csoport: https://www.facebook.com/groups/FantasztikusIrodalmiOK/
2023 sci-fi novellapályázat: https://www.marsbook.hu/index.php?post=cikk_2023_miert_nem_halljuk_a_suttogast_eredeti
Kedvcsináló az év sci-fi antológiájához: https://www.marsbook.hu/index.php?post=cikk_kedvcsinalo_hallhatatlanok&sutidat=all_1715591193
Varga Bea (On Sai) intelmekkel élt az SF szcénát illetően: https://onsairegenyek.blogspot.com/2021/04/kalandjaim-zsoldos-dijjal.html
Varga Bea hiteltelenítése a F.I.O.K. csoportban: https://www.facebook.com/groups/FantasztikusIrodalmiOK/permalink/1456441491365456/
A F.I.O.K. csoport adminjának reakciója Varga Bea intelmeire: „Mi jelenhet meg a F.I.O.K.-ban és mi nem?” https://szujonor.medium.com/mi-jelenhet-meg-a-f-i-o-k-ban-%C3%A9s-mi-nem-84b167a17363
Arte Tenebrarum Könyvkiadó trükkjei – Marsbook: https://marsbook.hu/index.php?post=cikk_arte_saga
Az Arte Tenebrarum Kiadó „idegállapotba” került – Marsbook: https://marsbook.hu/index.php?post=cikk_arte_fenyegetes
Burger István szerint a Galaktika-ügy nem botrány volt, „csak műbalhé. Egy rosszindulatú blogger próbálta besározni a Galaktikát, gondolom, talán mert nem jelenhetett meg benne…”: https://sfportal.hu/interju-burger-istvannal-a-galaktika-tavozo-foszerkesztojevel-19824.scifi
A Galaktika készítői még mindig egy párhuzamos valóságban élnek – Spekulatív Zóna: https://spekulativzona.blog.hu/2019/01/31/a_galaktika_keszitoi_meg_mindig_egy_parhuzamos_valosagban_elnek
Digitális maffiamódszerekkel vegzálja szerzőit egy hazai könyvkiadó – Ankor: https://ankor.hu/arte-tenebrarum-kiado-kozossegi-media-online-zaklatas/
Az Arte Tenebrarum miatt kellett új tárgyalást kitűzni az általa indított rágalmazási perben – ANKOR: https://ankor.hu/arte-tenebrarum-ragalmazas-targyalas-birosag-per/
F.I.O.K. poszt az irodalmi élet szereplői által elszenvedett zaklatásról: https://www.facebook.com/groups/FantasztikusIrodalmiOK/permalink/1748342752175327/
A Marsbook Mecéna oldalával kapcsolatos F.I.O.K. poszt: https://www.facebook.com/share/p/iGGz7qpz4AxJMFqk/
Szürke Zóna – Belterjes irodalmi elit 1. rész: a Science-Fiction szindikátus: https://open.spotify.com/episode/69qsmNUMkccvIRHl9ac3SR?si=71e09bc7375e403b
Szürke Zóna – Belterjes irodalmi elit 2. rész: a Veres Attila-jelenség: https://open.spotify.com/episode/7He9xbuFao6r51RK9zjr8H?si=2de5280b271544d1
Pintér Bence: Különkiadás, melyben együtt csodálkozunk rá arra, hogy a könyvpiac egy piac (Spekulatív Zóna): https://spekulativzona.substack.com/p/kulonkiadas-melyben-egyutt-csodalkozunk
Szürke Zóna – Zónák találkozása: vita Pintér Bencével a Science-Fiction szcénáról: https://open.spotify.com/episode/20Bnb5OZGy42x0QhL4MJsX?si=85777de9f9a74088
A Szürke Zóna hiteltelenítése a F.I.O.K. csoportban: https://www.facebook.com/groups/FantasztikusIrodalmiOK/permalink/2133256613683937/
Népszava, 2023. augusztus (150. évfolyam, 198. szám)