A mai nappal jogerős döntés született a Kleinheincz Csilla által kezdeményezett sajtóperben: a bíróság a felperes kérelmét teljes egészében elutasította; nem vagyunk kötelesek lehozni azt a közleményt, amit Csilla megkövetelt tőlünk az alábbi címet viselő cikkünkkel kapcsolatban: A GABO olyan szerző novelláját jelenteti meg, aki érintett volt egy másik kiadó elleni honlaprongálásban
Valószínűleg történelmet írtunk azzal, hogy a fantasztikus irodalomhoz fűződő diskurzus — beperlésünk révén — bírósági szintre emelkedett, elvégre még a “műbalhét kiáltó” Galaktikás Burger István sem tett jogi lépéseket Pintér Bence „túldimenzionált cikksorozata” vagy „szánalmas csűrcsavarása” miatt, amikor utóbbi feltárta, hogy az előbbi által akkoriban képviselt sci-fi magazinban évek óta jelentek meg külföldi novellák a jogdíjak megfizetése nélkül.
Első fok némi koncepcióval
Azzal sokat elmondunk a részleges pernyertességünkkel járó elsőfokú eljárásról, hogy a bírónő a perfelvételi tárgyalásra már egy megszövegezett ítélettel érkezett, és a tárgyalás 45. percében, szünet elrendelése nélkül olvasta fel a döntését, szégyentelenül kikukázva ezáltal mindazt, amit jogi képviselőnk a saját érdekünkben aznap, addig elmondott. Ügyvédünk legalább háromnegyed órán át igyekezettt megértetni a bírónővel, hogy Csilla beadványa számos ponton sérti a vonatkozó eljárásjogi törvényeket, de mivel ennek az elismerése megzavarta az elképzelését arról, aznap hogy fog dönteni, igyekezett lesöröpörni ezeket az érveket.
Egy demokratikus jogállamban azért ildomos legalább a látszatát megadni annak, hogy a bíróság az ellenérdekű felek érvelésének figyelembevételével hoz döntést, számunkra azonban úgy tűnt, a Törvényszék már a kereseti kérelem kézhezvételekor tudta, kinek a javára fog dönteni. Ez abból is kiderült, hogy az elsőfokú bíróság aránytalanul nagyvonalúan igyekezett Csilla javára értelmezni minden olyan fejleményt, ami megnehezítette volna a felperes pernyertességét: Kleinheincz Csilla nem jött el az első tárgyalásra, és bár ügyvédje három nappal korábban kézhez vette a periratokat, a bíróság jóváhagyta a perfelvétel halasztására vonatkozó kérelmet annak érdekében, hogy Csilla és ügyvédje tudjanak egyeztetni ellenkérelmünkről.
Hangsúlyozzuk: minket pereltek be, minket terhelt a bizonyítás kötelezettsége is, melynek jegyében a tárgyalás előtt, egy héten belül be kellett adnunk mindazt, amire a védekezésünket alapoztuk, különben perbeli cselekményeink hatálytalanok lettek volna. Ezen felül köteles voltunk (ügyvéddel) elmenni a tárgyalásra, ahova Kleinheincz Csilla, aki miatt ott voltunk, eleinte el sem méltóztatott jönni. És miután ügyvédje azt kamuzta, nem tudta az ellenkérelmünket egyeztetni az ügyfelével, mert “aznap töltötte le”, jogi képviselőnk bemutatta, hogy már három napja kézhez vette az iratokat. A bírónő ettől függetlenül úgy döntött, engedélyt ad a halasztásra, feltételezésünk szerint lehetővé téve a felperesnek, hogy védekezésünk tudatában átfogalmazza a – meglehetősen silányan felépített – igénye ténybeli alapjait, de még a bíróság sugallmazásai ismeretében is megváltoztathatta azt, amit korábban érvényesíthetetlen formában igényelt: a bíróság felhívta Csilla ügyvédjének figyelmét, hogy az általuk felrótt “hamis benyomást keltése” nem ismert a sajtójogban, és bár ebben a formában értelmezhetetlen volt az igény, illetve Csilláék – noha (szerintünk jogellenesen) lehetőséget kaptak a keresetük ténybeli és jogi alapjainak megváltoztatására – még a finom utalás ellenére sem módosították ebben a körben a keresetet, a bíró végül az ő javukra értelmezte át a normál esetben érvényesíthetetlen igényeiket (a “hamis benyomás keltését” úgy, mint “valós tényt hamis színben feltüntetése”).
Az eljárás során fény derült arra is, a GABO szerkesztőinek nincs dolguk a tehetségekkel: Csilla a kiadó helyett is igyekezett cáfolni, hogy az antológiának az írói képességek elismeréséhez, avagy a tehetségek felkarolásához lenne köze (bár a szerkesztők ez utóbbira vonatkozó reménységeiket egy korábbi interjúban még vállalták). Csilla szerint ugyanis „Az év magyar science fiction és fantasynovellái” pályázat célja – a tehetséggondozással szemben – az, hogy „a minden évben megjelenő kiadványba válogasson novellákat”; ebből persze bárki levonhatja a maga következtetéseit.
A per előzménye
2023 márciusa óta, valamennyi sajtótermékünk útján foglalkoztunk a fantasztikus irodalmi közélet árnyoldalaival, így tudósítottunk a megkérdőjelezhető eszközeiről ismert Arte Tenebrarumról, valamint e rémkiadó által az egyik szerzőjükkel szemben indított büntetőeljárásról.
2023 novemberében került sor a „Belterjes irodalmi elit” címet viselő, kétrészes podcast-sorozat közzétételére, melyet több hónapos kutatómunka, illetve az irodalmi élet több szereplőjével való egyeztetés (de bizonyos esetben sajnos csak annak kezdeményezése) előzött meg. Ennek keretében került sor egy interjúra Kleinheincz Csillával; a sorozatba számos, a beszélgetés során általa elmondott információ került beépítésre, főként a belterjességgel kapcsolatos állításokkal szembe állítva. A szerkesztő asszonnyal készült interjút sajnos nem állt módunkban teljes terjedelmében nyilvánosságra hozni, ugyanis utóbb Csilla az erre vonatkozó kérdésünkre nem adta meg hozzájáruló nyilatkozatát.
2024. augusztus 23. napján közzétételre került a Szürke Zóna Podcast videója, „Digitális maffiamódszerek a fantasztikus irodalmi közegben” cím alatt. Ebben bemutatásra került a Marsbook nevű könyvkiadóval szemben, 2023.01.18-án elkövetett, terheléses támadásnak induló, aztán a kiadó honlapjának megrongálásába forduló cselekmény, melyet egy K. Farkas nevű szlovákiai magyar férfi követett el (majd három különböző platformon is magára vállalt).
A Marsbook elleni támadás egy nyilvános Discord-szerveren került megszervezésre: Farkas az elkövetéssel egyidejűleg, folyamatosan posztolt arról, mit sikerült elérnie a kiadó weboldalának kárára, közben a GABO nevű könyvkiadó pályázatain többször is induló, illetve novelláival az éves rendszerességgel megjelenő (Az év magyar science fiction és fantasynovellái című) kiadványba két alkalommal is bekerülő (a szerveren „Persephone” felhasználónéven jelen lévő) Láng Annie is reflektált a cselekményre. Minderről az alább hivatkozott videó részletekbe menő tájékoztatást ad, de a támadással kapcsolatos kommunikációról készült képernyőkép ITT is megtekinthető.
A cikk közzétételét megelőzően bizonyítási kötelezettség hárult ránk: a forrásainktól megszerzett, illetve egyéb platformokon megismert információk hitelességéről magunknak is meg kellett győződnünk. Ennek egyik módja volt, hogy egy erre a célra létrehozott felhasználói fiókkal felcsatlakoztunk a szerverre. Az ott végbement kommunikáció, illetve a tagok közötti összefüggések adták az alapját annak az írásnak, amit Csilla először helyreigazítási kérelem útján, aztán a tárgyi eljárással megtámadott.
Egy fantoxikus helyreigazítási per
Azért is szemléltük eleinte viszonylag nagy nyugalommal a perindítást, mert Kleinheincz Csilla felperesi kérelme aligha volt átfedésben a cikkünk tartalmával, és a megkövetelt közlemény felét eleve kukázni kellett volna a többszöri „hamis benyomás keltése” fordulat miatt. Ahogy a Kúria is rámutatott már, egy jogi képviselővel eljáró felperestől elvárható, hogy ebben a speciális eljárásban egzakt (avagy pontosítást nem igénylő) módon határozza meg a kérelme kötelező tartalmi elemeit, így a sérelmezett közléseket pontosan jelölje meg, illetve csak olyasmit igényeljen, ami megfelel annak a jogszabálynak, amire igényét alapozza.
Viszont a második tárgyalást megelőzően – talán az arról szóló tudósításunk hatására – megküldték az ellenkérelmünkkel kapcsolatos válasziratukat, amelyben többek közt “pontosították” az első tárgyaláson tett nyilatkozatokat. Ez az anyag már jobban illeszkedett Csilla helyreigazítási kérelméhez, de még mindig egy röpképtelenségében totyogó vércse benyomását keltették azon részek, amelyek juszt is ki akarták következtetni, mely sorainkkal sugalmaztuk azt, hogy cSIlLáNak AdmINiszTrÁtORi jOga vAn A dIsCOrD sZeRvErEn.
Amitől viszont a per egészen érdekessé vált ettől a ponttól, az a bírónő és a Kleinheincz féle ad hoc legal team közti hallgatólagos együttműködés, ami első fokon rendkívül szembetűnő volt. Az első (Csilla ügyvédjének kérésére elhalasztott) perfelvételi tárgyalás során a bírónő elmondta: olyasmi, amit Csilla több ízben sérelmezett, miszerint “hamisan keltettünk benyomást”, nincs a sajtójogban, mert ezen a területen vagy valótlan tényt állítunk, vagy valós tényt hamis színben tüntetünk fel. A “hamis benyomás keltése” egy értelmezhetetlen fogalom a helyreigazítási perben. Mi úgy gondoltuk, hogy akkor az ilyen elemekkel terhelt követelések kukázva is lesznek, elvégre ebben a pertípusban nincs helye keresetváltoztatásnak: ami a keresetlevélben szerepelt, azon már nem lehet a per során módosítani. Tévedtünk.
A bírónő maga is elismerte, hogy a fenti tájékoztatása azt szolgálta, hogy Csilla módosíthasson az eredetileg helytelenül előterjesztett igényein. Slusszpoén, hogy Csilláék még ennek ellenére sem tudták lemódosítani ezt a részt, noha beadtak egy keresetváltoztatást, amiben – a bíróság tájékoztatásának, illetve annak ismeretében, hogy milyen bizonyítékok becsatolásával kívánunk védekezni – módosítottak azokon az elemeken, amiket eredetileg (sérelmezett közleményekként) megjelöltek a keresetlevélben.
Az meg már tényleg skandallum, hogy a bíróság nem csak alapul vette Csilláék keresetváltoztatását (hangsúlyozzuk: sajtóperben nincs helye keresetváltoztatásnak), de kifejezte azt is, mi a védekezésünkön már nem változtathatunk. A bírónő a tárgyaláson némi kaján gúnnyal így fogalmazott: “Az alperes, ha nem sajtóperről lenne szó, akkor most is indítványozhatná még okirati bizonyítékok csatolását.” Tehát Csilla első fokon tulajdonképpen kedvére módosíthatott azon, mit, miért támad, végső soron mivel kapcsolatban vagyunk kénytelenek az állításaink valóságtartalmát bizonyítani, de a bíróság nekünk már nem engedte volna meg, hogy új (a felperesi keresetmódosításokhoz igazodó) védekezést terjesszünk elő; az új igényekhez illeszkedő bizonyítást már nem volt módunk előterjeszteni.
A korrektség megkívánja, hogy közöljük, a másodfok sem talált ebben kivetnivalót:
Azzal, hogy az elsőfokú bíróság felhívása alapján az alperes a kifogásolt szövegrészeket megjelölte és azokon az egyes helyreigazítási kérelmei megalapozottságát bemutatta, a Pp. 7. § 12. pontja szerinti keresetváltoztatásnak nem tekinthető, a felperes a jogállításához képest eltérő vagy további érvényesíteni kívánt jogot nem állított. A kérelem, illetve annak valamely része tartalmát érdemben nem változtatta meg. A „valótlan állítás” és a „valós tény hamis színben való feltüntetése” fordulatok közötti változtatás nem tiltott abban az esetben, ha az előzetes kérelemben foglaltak alapján mindkét fordulat megvalósulása vizsgálható. A bíróság pedig a PK 15. számú állásfoglalásban írtak alapján a helyreigazítás szövegét – a helyreigazítási kérelem tartalmi körén belül – belátása szerint határozhatja meg.
Tudja, kik a pályázók?
Mint a fentiekben is utaltunk rá, a bírónő arról a papírról olvasta fel előre megszövegezett ítéletét a tárgyalás 45. perce környékén, szünet elrendelése nélkül, ami már a 0. percben nála volt, amivel érthetővé vált az is, miért ágált az ellen, hogy Csilla keresetváltoztatása szempontjából figyelembe vegye az eljárásjogi jogszabályokat. A minket részlegesen elmarasztaló ítéletében ezzel kapcsolaban úgy indokolta döntését: “Alperes alaptalanul kifogásolta, hogy felperes az általa kért helyreigazítás alapját képező szövegrészeket máskét jelölte a bíróság felhívására, majd ezt módosította, mert felperesnek csak az általa igényelt helyreigazítás szövegét kellett pontosan megjelölnie, és nem azt, hogy a sérelmezett közlés a cikkben pontosan hol található, a cikk jelentős terjedelme miatt hívta fel a bíróság ennek pontosítására.”
Ez szerintünk egy eléggé fals döntésnek bizonyult, mivel a Pp. 496. § (4) bek. a) és b) pontjai szerint a keresetlevélnek nem csak a helyreigazító közleményt, de a sérelmezett közlemény, a valótlan, illetve hamis színben feltüntetett tényállítások megjelölését is tartalmaznia kell, tehát nem igaz, hogy Csillának a helyreigazítás szövegén kívül mást nem kellett volna megjelölnie. Eleve érthetetlen, miért kezdte akkor a perfelvételi tárgyalást azzal a felhívással, hogy Csilla a tárgyaláson jelölje meg a sajtócikk sérelmezett részleteit (hiszen fent idézett döntése is úgy szólt: azt a Felperesnek nem kellett volna megjelölnie, és Csilla ügyvédje is úgy nyilatkozott a tárgyaláson: “Álláspontom szerint pontosan megjelöltem a sérelmezett közléseket…”).
Egyetlen magyarázatot találtunk, ami értelmet ad a fenti anomáliáknak: a bíróság már a kereseti kérelem kézhezvételekor eldöntötte, hogy Csilla javára fog dönteni, és ehhez a koncepciójához akkor is ragaszkodott, ha az alperesi (vagy épp felperesi) térfél megnehezíti a dolgát, vagy ha azzal szembeköpi a sajtó-helyreigazítás jogintézményének legalapvetőbb társadalmi rendeltetését. Úgy gondjuk, az elsőfok amiatt döntött a perfelvételi tárgyalás halasztása mellett, illetve azért nem vette figyelembe a keresetváltoztatás tilalmát sértő beadvány jogszabályellenességét, mert Csilla pernyertességét nem tudta elősegíteni, ha ő maga nincs jelen a tárgyaláson, és ügyvédje sem tudja megjelölni, hol szerepelnek a cikkben a sérelmezett közlések. Így viszont épp Csillával szúrt ki, mert ezek miatt mi addig fellebbeztünk volna, amíg nem artikulálódik, hogy a cikkünk a véleménynyilvánítás körében kifejtett álláspontot tükröz, és ezek az első fokon figyelmen kívül hagyott jogsértések egyértelműen a mi javunkra, de Kleinheincz Csilla kárára szóltak volna.
Beszédes, hogy bár a Csilla által követelt közlemény 7 pontjából mindössze 2-ben adott helyet a bíróság (tehát 72%-ban “megnyertük a vesztes pert”), az ítélet mégis a teljes perköltséget ránk akarta verni, mintha az Csilla teljes pernyertességével zárult volna, holott a Pp. kimondja: “részleges pernyertesség esetén a fél az ellenfél perköltségét a pervesztessége arányában téríti meg.” (Ezt szerencsére az Ítélőtábla korrigálta: mi nyertünk, Csilla fizet.)
Mivel az alperesi térfélen egyértelmű volt az álláspont, hogy a Törvényszék döntése kirívóan okszerűtlen, logikai ellentmondáson alapul, hovatovább jogsértő és iratellenes, úgy döntöttünk fellebbezünk. Rámutattunk, hogy a cikk kifogásolt közlését (“a kiadó szerkesztője valójában tudja, kik a pályázók”) a Törvényszék a kontextustól függetlenítve értékelte, mely révén olyan jelentést társított a szövegrészletnek, amire még az átlagolvasó sem következtetne. A közlés ugyanis a “Marsbook honlapjának megrongálása” című fejezet alatt jelenik meg, mely kifejti: “ki milyen mértékben volt érintett abban…”. A Csillának előzetesen feltett kérdéseink egyike is arra vonatkozott, “mikor szerzett tudomást Láng Annie érintettségéről a támadást illetően?” A cikkben megjelenik, hogy Csilla “nem válaszolta meg azt a 2024.09.02. napon feltett kérdést, hogy a Marsbook meghekkeléséről, illetve Annie érintettségéről mikor szerzett tudomást.”
Az is szerepel az írásban, hogy Csilla “tudhatóan nem volt részese a cselekménynek, mivel arra semmilyen módon nem reflektált, viszont arról, így Láng Annie érintettségéről is, nagy valószínűséggel tudomást szerzett.” Ugyanezen fejezetben, négy bekezdéssel lejjebb szerepel a kiadótól idézett, a pályázók közéleti megnyilvánulásainak szem előtt tartásával összefüggő nyilatkozat, miszerint
“amikor pályázók, akkor nem tudjuk követni őket, hiszen nem tudjuk kik a pályázó személyek”.
Erre válaszul jelenik meg a következő, az ítélet alapját képező bekezdésben, hogy a kiadó szerkesztője (ideértve Csillát) “valójában tudja, kik a pályázók.” A szövegrészlettel tehát – a Törvényszék ítéletével ellentétben – mi nem azt közöltük, hogy Csilla tudja, melyik pályázati novellát ki írta, hanem azon következtetésünket rögzítettük, hogy Csilla ismeretei kiterjednek arra, kik pályáznak, tehát tisztában van bizonyos személyek pályázói minőségével, ami cáfolja a kiadó nyilatkozatát, miszerint nem követik a pályázók közéleti megnyilvánulásait, mivel “nem tudják, kik a pályázó személyek”.
A “tudja, kik a pályázók” közlés tehát mind kontextusában, mind valódi jelentésében annak felel meg, hogy a kiadó szerkesztője ismeri azokat a személyeket, akik pályáznak hozzá. Külön pikantériája a dolognak, hogy ítéletében még a bíróság is elismerte, hogy ez egy következtetés, a kellő ténybeli alappal bíró újságírói közvetkeztetés okán viszont – a PK 12. és 14. számú állásfoglalások alapján – nincs helye sajtó-helyreigazítás elrendelésének.
Úgy tűnik, az Ítélőtábla egyetértett az érvelésünkkel, ugyanis ítéletében rögzítette:
“A rendelkezésre álló adatok alapján valós tény, hogy a Discord-szerveren a tagok között kommunikáció folyt a novellapályázattal kapcsolatban, a bemutatott tények szerint Láng Annie és más tagok is felvetették a részvételi szándékukat és arról is beszámoltak, hogy milyen tartamú írással terveznek pályázni. A nyilvános csoportnak a felperes is tagja, a tagok bejegyzései alapján maga is megnyilvánult, a kommunikációt figyelemmel követte, így az a határozott vélekedésként megfogalmazott következtetés, hogy „valójában tudja, kik a pályázók” nem okszerűtlen, a logika szabályaival nem áll ellentétben. Az átlagosan művelt és tájékozott olvasó számára egyértelmű, hogy a cikk szerzője azt kifogásolja, hogy a pályázat elbírálásának menete nem feltétlenül anonim, mert a felperes által nem bírálói minőségében, hanem más forrásból (online platformon megjelenő tartalmakból) szerzett információk felhasználása befolyásolhatja a pályázat elbírálását. A kijelentés valós tényekből levont következtetés, amely nem igazíttatható helyre.”
Ha már “ténybeli alapok”: Csilla fellebbezési ellenkérelmét olvasva kiderült számunkra, hogy nem érti a különbséget a tény és a vélemény között. A két fogalom közti elhatárolást az ún. bizonyíthatósági teszt segíti, ez alapján az minősül ténynek, ami bizonyítható, és bár ahhoz, hogy Csilla mit tud, kiket ismer, magától értetődően nem társítható a bizonyíthatóság kritériuma (elvégre hogy bizonyítjuk, hogy valaki valamit tud?), erről a törvényszerűségről valamiért az elsőfokon eljáró bírónő is jótékonyan megfeledkezett.
Csilla igyekezett rámutatni, hogy érvelésünk a “ténybeli alapokkal bíró értékítélet” fogalmi körében “követhetetlen”, mert szerinte egyszer azzal érveltünk, hogy a sérelmezett állításaink véleménynek minősülnek (ami sajtóhelyreigazítás tárgya nem lehet), másrészt ténybeli alapokra hivatkoztunk, ami szerinte ellentmondásban áll a véleményre való hivatkozásunkkal; ezt a zavart egyetlen mondattal kívánjuk helyrerakni: a vélemény kategóriájába eső értékítéletek ténybeli alapokkal is rendelkezhetnek (így nyerik el következtetés jellegüket), “a közügyben történő, legalábbis vékony ténybeli alappal rendelkező találgatások, feltételezések is a szabad véleménynyilvánítás körébe tartozónak tekintendők, ezért jogi védelmet élveznek, ha nem sértik az emberi méltóság korlátozhatatlan belső magját.” (Pfv.IV.20.346/2022/4.)
Írásunk a valós tények közlésével és a GABO-tól származó nyilatkozatok szóró szóra történő beidézésével egyértelművé tette, hogy mely tények alapján vontuk le következtetéseinket. Ezen tények esetleges valótlanságát Csilla a per során nem sérelmezte, de azok bizonyítékait megkísérelte “kirekeszteni” az eljárásból (polgári perben nem ismert jogintézmény a bizonyítékok kirekesztése, itt legfeljebb mellőzni lehet azokat).
A legkevésbé sem elhanyagolható kérdés, hogy amennyiben Kleinheincz Csilla jog- és tényállítása arra vonatkozott, hogy valótlan állítást fogalmaztunk meg tevékenységével kapcsolatban, úgy miért élt olyan kérelemmel, hogy a Törvényszék rekessze ki az eljárásból az általunk becsatolt, a kifogásolt állítások valóságának bizonyítására szolgáló, vagy ténybeli alapjait képező bizonyítékokat?
Az Ítélőtábla végül arra az álláspontra helyezkedett a Láng Annie művének beválogatásával kapcsolatos közlések vonatkozásában:
“Láng Annie a Discord-szerveren ismertette, hogy a művészkörön a gyerekeknek felolvasta egy novelláját és a bejegyzésében annak tartalmára és a pályázási szándékára is utalt. A bejegyzést a felperes lájkolta. E tényekből okszerűen következtethető, hogy a felperesnek tudomása volt arról, hogy Láng Annie milyen tartalmú novellával akar pályázni. Ez azonban nem hordozza azt a tartalmat, hogy a felperes a pályázatok elbírálásakor tudta, hogy melyiket írta Láng Annie. A felperes e közléseknek – azokat szövegkörnyezetükből kiragadva – a cikkbelitől eltérő, az írás által nem közvetített jelentéstartalmat tulajdonított.”
Illetve az ítélet alábbi szakasza is figyelemre méltó a GABO-nál elviekben irányadó anonim elbírálás tekintetében:
“A szerveren a pályázat tekintetében is folyt kommunikáció a tagok között. E vonatkozásban a felperes magánemberi és szerkesztői minősége nem szétválasztható és önállóan egyik sem értelmezhető. A felperes ugyanis – akár magánemberként, akár szerkesztőként határozta meg magát – a tagok bejegyzéseiről tudomást szerzett, azok tartalmát megismerte, amiből okszerűen következik, hogy ezeket az információkat a GABO szerkesztőjeként is megismerte.”
Közszereplő?
Talán ennél is érdekesebb volt az a fordulat, amikor a Törvényszék kimondta: “Kleinheincz Csilla nem közszereplő”. Ítéletének indoklása ebben a körben úgy szólt: “amennyiben felperes a közéletben több esetben meg is nyilvánult, és a személye egy szűkebb körben, a könyves szakmában, a kiadók, szerkesztők, írók, szerzők körében ismert, ettől még nem tekinthető a közéletben általánosan ismert, az átlagember, egy átlagosan tájékozott olvasó számára is nyilvánvalóan ismert személynek, és nem tekinthető közéleti szereplőnek, közszereplőnek, és ennél fogva a személyére vonatkozó közlések esetében nincs nagyobb tűrési kötelezettsége.”
Kissé egyensúlytalan alapjogi helyzetet teremtene, ha a Népszavában egész oldalas interjúban társadalmi kérdésekről értekező, éves rendszerességű (hivatalosan anonim) nyílt pályázatokat eldöntő Kleinheincz Csilla, aki a konyvesmagazin.hu szerint „lassan húsz éve a hazai spekulatív irodalmi élet kiemelkedő alakja“, nem lehetne bírálat alanya, így tűrni sem köteles a szerkesztői tevékenységét kritizáló megnyilvánulásokat, noha ő arról válik ismerté, hogy a kiadójához pályázó amatőr novellisták előtt mocskolja az irodalmi élet azon szereplőit, akiket ő személyesen megvet, kiadva ezáltal a kilövési engedélyt azok előtt, akik GABO-s megjelenésben reménykednek, és ezért jóban kívánnak lenni vele.
Többek közt ezért is vált ennyire hírhedten toxikussá ez a kör: mert a közösségük princípiumát az adja, hogy – Csilla stílusához igazodva, neki hízelegve – hosszantartóan és visszatérően ócsárolják azokat, akik nem a sleppjükhöz tartoznak.
Ami kissé viccessé teszi ezt a döntést, hogy a rendkívül rossz hírű Arte Tenebrarum kiadó egykori “bestseller írója”, Gabriel Wolf, akiről szintúgy publikáltunk, de podcast-sorozatunk is készült róla, az adatvédelmi hatóság szerint éppenséggel közszereplő. Az ún. Buborékember-ügyben a NAIH leírta: Wolf “a kiadói/főszerkesztői tevékenységére tekintettel a kulturális közélet szereplője (közszereplő), az e tevékenységére vonatkozó kritikák tekintetében fennáll a tűrési kötelezettsége.” Nyilván költői a kérdés, különösen hogy a bíróságok egyedi mérlegelésén múlik, hogy ezt eldöntsék:
Ha Gabriel Wolf a NAIH szerint kiadói/főszerkesztői tevékenységére tekintettel közszereplő, akkor Kleinheincz Csilla a Törvényszék szerint hogy hogy nem az?
Itt megjegyeznénk: aki nem tekinti magát közéleti szereplőnek, az nem követeli a cikk visszautasító válaszával való kiegészítését a tevékenységéről tudósító sajtószervtől. Ezzel szemben Csilla megkövetelte, hogy a visszautasító válasza, amiben “dilettáns botránykeltésnek” titulálta a munkánkat, teljes terjedelemben kitűnjön a cikkből, viszont beadványaiban következetesen igyekezett cáfolni, hogy közszereplő lenne.
Az Ítélőtábla végül arra az álláspontra helyezkedett: az elsőfokú bíróság a közszereplői minőséget helytelenül vitatta el Csillától. Ennek indoklása körében kifejtette:
“A peradatok szerint a sérelmezett írás a magyar science fiction és fantasy irodalmi körökben kialakult helyzettel, az ezen a területen meghatározó szereppel bíró GABO kiadó által kiírt novellapályázat elbírálásával, annak visszásságaival foglalkozik. A témát abból a szempontból közelíti meg, hogy a nyertes novellák kiválasztása során a kiadó által vállalt anonim elbírálás a gyakorlatban nem érvényesül, mert a pályázók szűk köre „az indokoltnál bizalmasabb viszonyt ápol” a felperessel. A cikk szerzője egy nyilvános Discord-szerveren a felperes részvételével folytatott kommunikációból feltárt tények és információk alapján fogalmaz meg következtetéseket, tár fel összefüggéseket a pályázatok elbírálása, a felperes és a pályázók között fennálló kapcsolat, az elbírálásra vonatkozóan vállalt, de nem ellenőrizhető anonimitás követelményének sérülése vonatkozásában.
E tekintetben az írás a felperes személyét helyezi a középpontba, a közte és a pályázók közötti folyamatos és aktív kapcsolatra visszavezetve az anonimitás követelményének sérülését. Ez a téma a tudományos-fantasztikus irodalmi szféra szereplőit, az alkotókat és az olvasókat egyaránt foglalkoztató társadalmi kérdés, ami a cikk mondanivalóját a közéleti vitákat és a közügyek vitatását megillető alapjogi védelem ernyője alá tartozik. Ebből következően a felperest (…) a közügyben kifejtett vélemények, kijelentések, a hitelességét megkérdőjelező megnyilvánulások vonatkozásában fokozottabb tűrési kötelezettség terheli.”
Számunkra nem is volt kérdés, hogy Kleinheincz Csilla, aki rendelkezik a véleményformálás elvi lehetőségével, és mint a megtámadott cikkünkből is kiderül, e lehetőségével nagymértékben visszaél (elvégre inkább a radikalizálódás, mintsem a konszolidálódás felé löki azokat a pályázókat, akik – minekután GABO-s megjelenésben reménykednek – jóban akarnak lenni vele), letagadhatatlanul közszereplőnek minősül.
Az Ítélőtábla úgy fogalmaz:
“A cikkben bemutatott írói törekvésekre, az irodalmi művek szerzőinek anyagi és egzisztenciális előmenetelére az országosan ismert könyvkiadó elismerése nyilvánvalóan hatással van. A felperes pedig a pályázatok elbírálásában jelentős szerepet játszik; a bírálóbizottság tagjaként olyan személy, aki szakmai felelősséget vállal a nyertesek meghatározásáért. A róla megfogalmazott állításokkal szemben fokozott tűrési kötelezettsége kétségtelenül fennáll.”
És Gáboréknál mi a helyzet?
Mindennek fényében kevéssé érthető, Csilla miért indított sajtópert ellenünk. A cikket sosem töröltük volna, és nem is módosítjuk (a leírt közlések megváltoztathatatlansága alapvetés a sajtóban, a valótlan tények korrigálására szolgált volna a helyreigazítás). A felperesi térfél kudarca szempontjából sokat nyom a latba Csilla jogi képviselőjének a laikus hallgatóságot is feldühítő alkalmatlansága, akinek hiába segíthetett be valaki egy dörgedelmes válaszirat megfogalmazásában, végül sikerrel bebizonyította, amit már az első pillanattól fogva sejtettünk: lövése sincs a sajtójoghoz, de ez a kisebbik baj. A nagyobb probléma az, hogy amikor Csilla elvitte hozzá a helyreigazítási kérelmének másolatát, hogy „tessék, ezt küldtem el nekik. Ennek a leközlése érdekében szeretném beperelni őket”, az ügyvéd úr nem azt mondta, hogy „Kleinheincz asszony! Ez a per így hosszú távon nyerhetetlen. Ne pazaroljuk az idejét, se a pénzét arra, hogy az Ítélőtábla, vagy rosszabb esetben a Kúria végül elutasítsa a követelésünket.”
Ez egy olyan etikai határvonal, amit szerintünk tisztességes jogász nem lép át.
Nem tudjuk, a kiadónak mi lehetett a szerepe ebben az eljárásban. Tény, hogy félként nem léptek fel (Csilla magánszemély minőségében perlekedett velünk), illetve nem ők próbálták érvényesíteni bírói úton azt a követelést, amely a pályázattal kapcsolatos írásunkra vonatkozott. Az ügyről azóta – tudomásunk szerint – mélyen hallgatnak. A nyilvánosságban nem igyekeztek cáfolni a vádakat. Belső vizsgálatról nem tudunk, bár egy jogászt tudhatóan bevontak, mielőtt kiment volna a cikk, igaz, arra is inkább a közléseink támadhatóságának felmérése érdekében került sor.
Az alapján viszont következtetéssel élhetünk, hogy milyen döntést hoztak magáról a kiadványról mindannak az anomáliának az ismeretében, amit a pályázattal kapcsolatban feltártunk: Láng Annie annak ellenére került 368 pályázó közül beválogatásra a 2024-es antológiába, hogy nyíltan támogatott egy másik kiadó elleni terheléses támadást, illetve a Csilla által antagonizált személyeket a szerkesztőjével karöltve egész évben intenzíven szapulta. Amikor felkérdeztük Annie-t a kiadók képviselőivel fennálló, esetleges kapcsolatáról, az írónő Csilla javaslatára nem válaszolt nekünk. Csilla és Annie között a 2024-es eredményhirdetést megelőzően arra is kitért az igazolható online kapcsolat, hogy előbbi mivel tervez pályázni az utóbbi által szerkesztett antológiába, de a szerkesztő asszony olyan, a bekerülés esélyeit javító, belsős információkat is megosztott a bizalmi körével (ideértve Annie-t is), amelyeket nem építettek be a pályázati kiírásba.
A GABO-nál többnyire tudtak a fentiekről, ugyanis a cikket, mielőtt lehoztuk volna, elolvasták, majd először azt válaszolták, nem szeretnének állást foglalni. Csak pár órával később írtak újra, hogy közzététel előtt nyírbáljuk meg az írást: nézzünk utána jobban azoknak, amiket Csilla hazugságnak minősített (de felénk nem méltatott korrigálni), illetve a Marsbook meghekkelésével kapcsolatos részt is vegyük ki, mert a kiadóhoz „semmilyen módon sem kapcsolódik az eset.” Ekkor helyezték először kilátásban azokat a jogi lépéseket, amelyek a szóban forgó sajtóperben manifesztálódtak, és ami a mai nappal (jogerősen) le is zárult. Erre a kimenetelre mi számítottunk. Nem hiába volt a válaszunk a fenyegetésekre az, hogy „állunk elébe!”
Azért is elgondolkodtató, milyen szándék állhatott a per mögött, mert amellett, hogy végül ez egy költséges bulinak bizonyult számára (részletek a cikk végén), Csilla el sem jött az első tárgyalásra. Ez arra enged minket következtetni, hogy nem az igazáért perlekedett velünk, mert ha így lenne, személyesen is kiállt volna amellett, hogy olyamit írtunk, ami szerinte nem felelt meg a valóságnak. Ebből a szempontból viszont az is kérdéses, miért nem élt inkább a lehetőséggel, és védte meg a nyilvánosság előtt az általa zsűrizett pályázatot. A cikkünk kiváló alkalom lett volna arra, hogy egy publikációjában bemutassa a jövendőbeli pályázók előtt, milyen garanciák biztosítják azt, hogy valamennyi, szerencsét próbáló novellista egyenlő esélyekkel induljon a GABO pályázatán, és azok, akik jóban vannak Csillával, ne élvezhessenek előnyösebb pozíciót ebben a versenyben.
A bizalmi körével folytatott kommunikációt ismerve persze tudjuk, mi a vélekedése arról az elképzelésünkről, hogy az egymásra hivatkozó publikációk mentén bontakozzék ki egy általunk gerjesztett közéleti vita. Csilla szerint a következők miatt számítottunk erre: „Mert ha mérvadó oldalakon komoly arcok reagálnak rájuk, akkor attól komolyabb színben tűnnek fel…” – Méltányos szavak ezek a „hazai könyvszakma egyik legsokoldalúbb szereplőjétől.” Nyilván nem leszünk kevésbé érvényesek, ha reakciójukkal az irodalmi élet „komoly arcai” nem legitimálják az általunk megfogalmazott kritikát, de inkább arról lehet szó:
mi várunk sokat egy olyan szerkesztőtől, aki lebeszéli a pályázóit arról, hogy szóba álljanak olyanokkal, akiket ő nem kedvel.
Csilláról úgy hírlik, hogy épp azzal a kritikával szemben csinál úgy, mintha egyáltalán nem érdekelné őt, ami betalált nála; így lehetett ez velünk is. Egy évvel korábban ugyanis azt írta egyik beválogatott (általunk felkérdezett) szerzőjének: túl súlytalanok vagyunk ahhoz, hogy bármi jelentősége legyen annak, mit hordunk össze róla. Úgy néz ki, végül szerinte is elnyertük súlyunkat, hiszen Csilla alperesi pozícióba helyezett minket magával szemben. Ebből a szempontból újra fel kell tennünk a kérdést: miért? Miért indított egy megnyerhetetlen pert ellenünk, amelynek első tárgyalásán nem jelent meg, de nem is reflektált a nyilvánosságban a cikkünkben megjelenő vádakra, miközben az ítélet révén kvázi törvényesített minden bírálatot, amit megfogalmaztunk vele vagy a kiadójával szemben? Úgy gondoljuk, a válasz egyszerű:
A per valójában a megfélemlítésünkre irányult. Hogy megértesse velünk, és talán mindenki mással is, hol fog kikötni az, aki sokat pattog.
Ezt persze még mindig jobb megoldásnak tartjuk, mintsem azt a működést, ami eddig a holdudvarát jellemezte. Ahogy a cikkünkben is megjelenik: „tapasztalataink szerint az amatőr irodalmi közélet legádázabb trolljainak publikációs listájában rendszerint szerepel egy GABO-s megjelenés, vagy nyilvánosan vállalt preferenciái kiterjednek a GABO kiadványaira is.” Csak később adódott lehetőségünk rálátni, hogy amikor kimentek a „Belterjes irodalmi elit”-epizódok, Csilla egy olyan agresszív, az általa zsűrizett pályázaton rendszeresen induló sleppet kezdett felhergelni ellenünk, aminek bőven megérte bepiszkolni a saját digitális azonosságát hiteltelenítési kísérletekkel vagy épp hazugságok terjesztésével, csak hogy ezzel elnyerje a szerkesztő asszony szimpátiáját (javítva ezáltal egy antológiába való bekerülés esélyeit; ebbe a csapatba tartozott Láng Annie is). Ez a működés, mint megtudtuk, már évek óta jellemzi a köreiket. Egy forrásunk a cikkünk olvasatán úgy nyilatkozott felénk, ez egy az egyben Csilláék módszere:
“Évek óta csinálják, és egyre jobban kipucolják a hazai SFF terepét, lejáratva mindenkit. Az agresszorok cserélődnek, de a háttérben álló írók, szerkesztők, akik tüzelik őket, ugyanazok.”
Talán Kleinheincz Csilla azt gondolta, egy bírósági eljárás olyan csapás lesz számunkra, aminek a hatására visszafogjuk majd magunkat, de őszintén szólva, amikor kézhez vettük a keresetet, az felvillanyozott minket. Az volt a benyomásunk, a digitális maffiamódszerek ideje ezzel lejárt; nem működnek, vagy inkább már kevesebben szeretnének méltatlan eszközökhöz nyúlni, ha tudják, hogy egyszer valaki akár tudósíthat is róluk.
Őszintén úgy gondolom, hogy sokat tettünk a fantasztikus irodalmi közeg konszolidációjáért. Látványosan nagyobb lett a békesség az olyan platformokon, amelyeken az elmúlt években a legminimálisabb véleménykülönbség esetén is pillanatok alatt alakult ki a lincshangulat; ilyenkor rendszerint ócska trollok módjára csaptak össze egymással az irodalmi élet beazonosítható szereplői, de most más a helyzet. A frekventált sci-fi csoportokban az adminok már azonnal tiltják a kommentelést az olyan posztok alatt, ahol el tudnának szabadulni az indulatok. Talán a felhasználók is elkezdtek gondolkodni, mielőtt leírnák életük legaljasabb, másik embernek címzett kommentárját. Az a pár másodperc elég lehet arra, hogy megkérdezzék maguktól:
„Szeretném én egy Szürke Zóna videóban viszont látni a kommentem? Tudósítson rólam az Ankor.hu?”
Ha ez a helyzet tényleg fennáll, akkor az azt jelenti, hamarosan nem lesz már mit feldolgoznunk. Amennyiben eltűnik a szélsőséges aljasság a nyilvános felületekről, mi sem fogunk tovább a szcéna árnyoldalaival foglalkozni.
A Kleinheincz Csilla által kezdeményezett (jogi képviselő igénybevételéhez kötött) per, a perfelvételi tárgyalás elhalasztása (melyet az ő jogi képviselője kért!), valamint az első fokon elszenvedett részleges pervesztességünk miatti fellebbezés eleddig több mint egymillió forintjába került Csillának, ami közel 250 db SFF antológia árának megfelelő összeg (ez csak az a tétel, amit nekünk köteles fizetni; saját költségeit és az eljárási illetéket beleszámítva számára a GABO-per tényleg felért egy vagyonnal).
Azzal, hogy a GABO nem reagált a cikkre a nyilvánosság előtt, illetve bírói úton meg sem támadta azt, viszont mindennek az ismeretében végül nyomtatásba adta a kulturális közélet egyik legelszántabb shitposterének novelláját, tulajdonképpen elismerte: nincs olyan szélsőség, amivel ne volna hajlandó azonosságot vállalni. Nem tudni, miért döntöttek így; talán struccpolitikát folytatva csináltak úgy, mintha a cikk meg sem született volna? A Törvényszék egyébként már első fokon elismerte: a valóságnak megfelelt az arra mutató közlésünk, hogy Kleinheincz Csilla a novellák elbírálása idején tudomást szerezhetett a Marsbook kiadó ellen elkövetett informatikai támadásról, így Láng Annie érintettségéről is. Vagy talán ez egy kiállás volt, hogy „bármekkora troll is vagy. Ha Csilla szerint jól írsz, a kiadványunkban a helyed!” Ki tudja? Talán egyszer (ne adj’ isten!) a GABO válik informatikai támadás célpontjává, ám addigra az elkövetői oldalon épp a kiadó jóvoltából fogják tudni, mi a legrosszabb… vagy inkább a legjobb, amire számítani lehet. Szomorú precedens, dehát ilyen ez a magyar fantasztikum! Kicsit belterjes, kicsit elitista, kicsit átláthatatlan, kicsit hitvány, de a miénk.
Hamarosan újabb cikkel érkezünk a témában, amiben bemutatjuk, mely bizonyítási eszközöket akarta Csilla az utolsó tárgyalás előtt kirekeszteni az eljárásból.