Sokaknak a black metálról a pandára sminkelt, fekete göncökben ördögvillázó tinédzserek jutnak eszébe, amint elvetemült tekintettel merednek édesanyjuk polaroidjának lencséjébe. Aki viszont bármilyen szinten kacérkodott már a morcos riffekel, az tudhatja, a zene ennél több: a black metal képviselői jellemzően pörgős trackeket produkálnak, ahol a lábdob intenzív dörömbölését a gitár-nyekegrések kakofoniája mellett az énekes dallamosnak nem éppen nevezhető hörgése és/vagy sikítása kíséri. A szöveg jellemzően érthetetlen; persze utána lehet nézni, de a temető, mészárlás, halál és az ördög témái köré fűzött retorikát megismerve nem leszünk okosabbak.
A korai norvég black metal szcéna megbotránkoztató jellegében nem ismert kompromisszumot. A műfaj a nevét a brit Venom együttes albumáról kapta, ám mivel a lemez tematikája csak porhintésnek bizonyult, az elszigetelt skandináv fiatalok előtt ki volt jelölve az út: keményebben kell csinálni, mint a britek. Mint kiderül, a norvégok a svédeket is le akarták pipálni, ezért hiába volt már múltja a műfajnak a régióban, a 80-as évek végén néhány tinédzser úgy döntött, rákontráz a Bathory nevű svéd formációra és megalkotja a létező legprovokatívabb bandát.
Ez lett a Mayhem, mely a nevét is a Venom „Mayhem with mercy” című zenéje után kapta. Alapítója, Øystein Aarseth később felvette a Destructor, majd az Euronymous művésznevet a hullazabáló mitikus démon után. Szerepe ma már megkerülhetetlen tényező, amikor a szubkultúráról beszélünk, ugyanis amellett, hogy fiatalkora ellenére tényleg sokat tett a norvég black metal népszerűsítéséért, élete tragikus véget ért.
Amikor a frontember rászolgál a nevére
Jöttek, mentek a tagok, mígnem a Mayhem felvette ikonikus formációját: Euronymous gitározott, Jørn „Necrobutcher” Stubberud a basszusnál kötött ki, a dobos a Hellhammer becenévre keresztelt Jan Axel Blomberg lett, míg a mikrofon mögé egy svéd fiatalember jelentkezett. Ő volt Per Yngve „Pelle” Ohlin, azaz művésznevén Dead, akinek a Mayhem hatalmas köszönettel tartozott, amiért legendává tette őket. Egy depressziós, öncsonkítással kísérletező, zavarodott srác volt, aki amelletet, hogy vonzódott a döglött állatok teteméhez, a fellépések előtt beásta a föld alá a ruháit, hogy olyan bukéja legyen, mintha most mászott volna ki a sírjából.
Az eredeti Mayhem nem sok koncertet adott, és akkor is csak Venom, Black Sabbath és Motörhead feldolgozások képezték a repertoárját. Viszont a társulatnak módja nyílt demonstrálni, milyennek kellene lennie egy black metal show-nak. A színpadot karókra tűzött disznófejek díszítették, melyek közül egy-egy darabot a közönség közé dobtak. Valaki annyira átlényegült, hogy állat módjára kezdte marcangolni a malac maradványait, csakhogy a hús nem volt már annyira friss (nem is kellett annak lennie, úgy szerezték be egy hentestől), úgyhogy az elvetemült gesztus csakhamar visszafogott gyomorrontássá nemesült egyesek számára. Ha mindez nem lett volna elég, a koncert közben Dead lehajolt egy sörösüveg szilánkjáért, majd vagdosni kezdte magát. Mindezzel hamar kiérdemelte a Mayhem, hogy az egyik legkeményebb bandaként tartsák számon.
A kezdeti sikereken felbuzdulva dolgozni kezdtek saját szerzeményeiken, melyek később a metál körökben alapvetésnek tekintett De Mysteriis Dom Sathanas című lemezüket képezte. A kreatív munkálatokat azonban megakasztotta egy váratlan fordulat: Dead véget vetett az életének, de nem is akárkhogy. Először felvágta a csuklóit, aztán a nyaka elmeccésével próbálta felgyorsítani a folyamatot, csakhogy miután kisétált az erdőbe (ahol ki akarta volna lehelni a lelkét), a vére a hűvös levegőben gyorsan megalvadt. Lassan haldoklott, még arra is volt ideje, hogy egy „búcsúlevélben” kérjen elnézést a barátaitól a sok vér miatt. Ezután leült a fal mellé egy szivacsra, aztán szétloccsantotta a fejét egy sörétes puskával.
Testére Euronymus talált rá, aki ahelyett, hogy azonnal hívta volna a hatóságokat, elszaladt egy egyszer használatos fényképezőgépért, amivel megörökítette barátja groteszk holttestét. Csak hogy ikonikusabb legyen a fotó, variált is az öngyilkossághoz használt eszközök elhelyezkedésén, de még barátja testtartásán is. A fotók nem csak Euronymous irodájának falát díszítették, de később egy nem hivatalos Mayhem-lemez borítóján is kikötött. Aki bevállalós, megtekintheti, de szólunk: ez tényleg brutális!
Helvete
Dead öngyilkosságából a Mayhem rajongótábora legendát kovácsolt. Azt pletykálták a híveik, hogy a gitáros maga ölte meg Deadet, aztán evett az agyvelejéből, végül a koponyájának darabjaiból nyakláncot csináltatott. Mindezt Aarseth nem hogy cáfolta volna, de jótékonyan beletörődött, miket beszélnek róla a közegében. Szüksége is volt a hírverésre, miután megalapította a black metál központjának szánt Helvete nevű lemezboltot (ami norvégül annyit tesz: Pokol). Az igazán ütős lemezekhez csak a kivételezett vásárlók juthattak hozzá, ahhoz viszont fáklyákkal kellett lemenniük a bolt sötét pincéjébe. Az alagsorban végülis klubszoba létesült, ahol Euronymous bizalmi köre, a Fekete Kör találkozgatott.
Ezekben az időkben hozta össze a sors egy bergeni sráccal. Ő volt Varg Vikernes, autoritárius, nacionalista szülők gyermeke, aki a megörökölt fasisztoid vonásainak köszönhetően időnként nevetség tárgya lett, de tény, hogy tehetséges zenész volt. A Burzum névre keresztelt zenei projektjének első demója, melyre az összes számot egyedül játszotta fel, megtetszett Euronymousnak, ezért felajánlotta, hogy kiadja a muzsikát a Deathlike Silence nevű független kiadójával (források híján Varg édesanyja finanszírozta a költségeket).
A gondok ott kezdődtek, hogy Euronymous nagyon rossz üzletember volt, ráadásul nem fizette ki azokat, akiknek kiadta a lemezét. Feléjük emiatt idő után rengeteg jogdíjjal tartozott. Vargnak eleinte úgy magyarázta a bevétel elmaradását, hogy az EP-je nem fogy eléggé, elvégre nincs a terméknek reklámja, amit a fiatalember minden jel szerint kihívásként értékelt. Ez a körülmény vezetett ugyanis az első norvég, black metal kötődésű templomgyújtogatáshoz.
Mi gyújtottuk a tüzet!
1992. június 6-án Vikernes felgyújtotta a Bergen városához közeli, 12. századi norvég Fantoft gerenda templomot, mely egy nagyon megbotránkoztató atrocitás-sorozat első állomása volt. 1993 januárjáig még legalább hét másik templomot tettek a lángok martalékává, köztük az egyik 1992 karácsony estéjén égett le. Mint kiderült, ezek nem eltervezett, központilag vezérelt akciók voltak, hanem rendkívül eseti, szervezetlen pillanatai a black metal szcéna egyes tagjainak, akik nem kizárt, hogy a végrehajtás estéjén, valószínűleg illuminált állapotban találták ki, mi lenne „igazán metál!”
Ilyen alkalmakkor került szóba, milyen lehet megkéselni egy embert. A merengés csakhamar gyakorlatba csapott át, legalábbis a kör egyik tagja számára: 1992-ben Bård Guldvik „Faust” Eithun, az Emperor dobosa egy nap hazalátogatott az édesanyjához Lillehammerbe. Meg akart inni egy sort, de mivel sokan voltak a kocsmában, meggondolta magát. A 1994-es téli olimpiára kialakított parkban gyalogolt, amikor egy szemmel láthatóan is ittas, homoszexuális férfi, Magne Andreassen megkörnyékezte (a helyszín egyébként a homoszexuálisok találkahelye volt). Tüzet kért, holott égő cigaretta volt nála. Faus kést rántott, majd többször megszúrta Adreassent. Holttestét csak két napra rá találta meg egy arrafelé kocogó lány.
A black metal számlájára írható deliktumok sora egyre csak nőtt, Varg pedig kinyilatkoztatásként kezdett tekinteni a hozzájuk köthető tettekre. A gyújtogatásokkal is a sátánista elveik előtt tisztelegtek, de egyben támadás is volt az archaikus viking kultúrára rátelepedő, gyönge, szolgalelkűséget hirdető kereszténység ellen.
A Fantoft gerenda templom lángoló romjairól készített fotó adta később Varg egyik EP-jének borítóját, melynek már a címe is beszédes volt: Aske, ami annyit tesz, hamvak. Mivel ezt szánta annak a PR fogásnak, ami megindította volna a zenészt az ismertség útján, Vikernes elhatározta, hogy beszélni fog a médiának mindarról, ami a Fekete Körhöz volt köthető.
1993 januárjában a Bergens Tidende hozta le a „Mi gyújtottuk a tüzet” című cikket, mely a black metal szcénát szinte azonnal reflektorfényben emelte. Álnéven ugyan, de az újságírók előtt magukra vállalták a gyújtogatásokat, melyekről nem nyilvános részleteket is közöltek. A lap még a publikációt megelőzően egyeztetett a rendőrséggel, akik megerősítették az értesüléseket.
Vargot letartóztatták, igaz, erre még azelőtt került sor, hogy megjelent volna a cikk. A srác ugyanis az Askét olyan szórólappal reklámozta, amelyen feltüntette a lakcímét is. A rendőrök azonban semmit nem tudtak rábízonyítani, és Varg sem mondott nekik semmit. Ezért kiengedték.
Huszonhárom késszúrás önvédelemből
Ez ellentét Varg és Euronymous között egyre csak fokozódott. Utóbbi egyáltalán nem támogatta a kéretlen média nyilvánosságot, ráadásul Varg húzásai miatt be is kellett zárnia a Helvétét. Az elmaradt bevétel és a radikalitás hiánya miatt Vikemes szép lassan kiábrándult a vezérből, aki közben pocskondiázta őt a háta mögött. Azt taglalta a bizalmasai előtt, hogy el fogja kábítani Vargot egy sokkolóval, kikötözi egy székhez, aztán halálra kínozza. Mindez Varg fülébe jutott. Meg volt győződve arról, hogy Euronymous az életére fog törni, ha csak nem lép előbb.
1993. augusztus 10-én, éjjel Vikernes Bergenből Oslóba autózott azzal a szándékkal, hogy leszámoljon ellenlábasával. Próbált egy videókazetta kölcsönzése révén előzetesen alibit gyártani, de meggondolatlan volt és ostoba. A kudarc bele volt kódolva a tervbe.
Azt mondta a kaputelefonban, nála van egy szerződés, amit a Burzum jogai tárgyában akartak megkötni. Aarseth beengedte őt, majd egy kis dulakodást követően halálra szurkálta zenésztársát: kétszer fejbe, ötször nyakba és tizenhatszor hátba döfte. Később azt nyilatkozta, önvédelemből cselekedett, mert ha nem öli meg Euronymoust, akkor mindez fordítva történik, különben pedig a sérülések nagy részét nem is a kése, hanem egy összetört lámpa okozta.
Vikernest kilenc nappal később tartóztatták le. Mivel a helyszín tele volt az ujjlenyomatával, nem is volt kérdés, hogy börtönbe kerül. Az ítélethirdetéskor mosolyogva fogadta, hogy emberölésért, valamit a templomok felgyújtásáért összesen 21 évre ítélték, ami Norvégiában a maximálisan kiszabható büntetés. Ebből csak 15 évet ült le. 2009-ben szabadult, azóta Franciaországban él, családot alapított és továbbra is zenél. Amíg videóinak java része törlésre nem került, YouTube csatornáján is előszeretettel beszélt a rajongóinak a régi időkről, ahogy saját fejlesztésű, Myfarog című szerepjátékát is igyekezett népszerűsíteni. Nem csinál titkot véleményéből: mivel Euronymous ellenében ő volt a norvég underground zenei szcéna koronázatlan királya, megtette, amit kellett tenni, hogy megtartsa ezt a címet.
A gyilkossági ügyről, illetve minden olyan atrocitásról, ami a norvég black metalhoz köthető, megjelent egy könyv Lords of Chaos címmel, amiből 2018-ban film is készült. A magyarul a Sötétség gyermekei címet érdemlő mozi számos jelenetét Budapesten forgatták.