„Aki zöld szatyorral megy a tárgyalásra, az egész biztosan szabadul” – tartja a babona, ami legutóbb tizenkét évvel ezelőtt, a csepeli kettős gyilkosság tárgyalásai idején volt napirenden. Akkor nem hozta meg a kívánt hatást, holott Somogyi Ábel, a rendkívül megjegyezhető külsejű, iskolai lövöldözés eltervezésével vádolt fiatalember ettől eltérően vélekedett. Egy videójában felidézte: egy zárkatársától hallotta a legendát, amit megfogadott, majd ő is szabadult. Ügyeinek kimenetelét némiképp árnyalni szükséges, érdemes végső soron függetleníteni a babonától, különösen, hogy a kiegészítő valójában nem is annyira tipikus a magyar tárgyalásokon.
(Ön)gyilkosok útján
Miközben a nagymamája bántalmazása miatt pszichiáterhez kellett volna járnia, 2008-ban a huszonkét éves fiatalember komoly lépéseket tett annak érdekében, hogy fegyverhez jusson. Feneketlen gyűlöletet érzett a környezete iránt, viszont érdeklődéssel viseltetett az olyan esetekkel szemben, mint a 2007-es finnországi iskolai lövöldözés, vagy a harminckét halálos áldozatot követelő, Virginiai Egyetemen végrehajtott lőfegyveres mészárlás. Mindkét eset nagy nyilvánosságot kapott, ráadásul hozzá hasonló páriák gyilkoltak, akik végül öngyilkosok lettek. Ezek a tragédiák inspirálták őt. Az első fokon megállapított tényállás szerint 2008 tavaszán határozta el, hogy ő is ilyen ívet akar befutni: a vád szerint tömeggyilkosságra készült azon az egyetemen, amelynek hallgatója volt, vagy valamelyik fővárosi bevásárlóközpontban.
Belépett egy sportlövő civil szervezetbe, hogy így jusson fegyvertartási engedélyhez. Egy éven át rendszeresen járt lőni, csakhogy az engedély megszerzése időbe telt, ezért az eredeti terv alternatívájaként 2009 áprilisában belépett egy osztrák lövészklubba. Időközben rájött, hogy ez sem fogja gyorsabban hozzásegíteni a céljához, mivel az ottani szabályok a fegyver megszerzésére állandó ausztriai lakcímet írtak elő. Felmerült benne, hogy egy banki biztonsági őrt támad meg gázpisztollyal, de ezt végül elvetette.
Amint megkapta az engedélyt, egy FÉG által gyártott, 9 mm-es kaliberjelű, Luger típusú sport maroklőfegyvert vásárolt. Ezután kezdett blogolni. Arszák néven publikált. Arszák (görögül Arszakész) a párthus királyság uralkodója volt, maga a szó is uralkodót jelent. A „100% Buda, és Aki mögötte van” alcímű blog első bejegyzése 2008. április 3-án született. Néhány nappal később, április 13-án „Aki majd búcsúztat” című versében egyebek között így ír:
„Aki majd búcsúztat, / Említse meg egyszer, / Nem volt kegyelem, ha / Nálam volt a fegyver.”
Öt nappal később megírta az „Elköszönés” című művét, melyben utalásként szerepelt az egyetemi mészárlásra és az azt követő öngyilkosságra vonatkozó terv születése, a szükséges eszközök beszerzése, illetve a fegyvervásárlás. Leírta, hogy mire az olvasók a sorait olvassák, ő már visszafoglalta az őt megillető isteni széket. A fegyver megszerzésének napjáról így írt:
„Aztán… a nagy nap… Szeptember 16-án átvehettem a fegyver megszerzési engedélyt. Most már nem maradt más hátra, mint vidáman felkészülni a Nagy Tettre, a világhírnévre, és az újabb isteni uralmamra.”
A „Nagy Tett” című írásban Ábel istenként tekint magára és a címadó cselekmény végrehajtásáról beszél. Hogy mi is ez, az egy későbbi, barátjával folytatott MSN-beszélgetésből derül ki: ebben a 2009. november 29-i pécsi egyetemi lövöldözést nevezi így, és elkövetőjéről szuperlatívuszokban beszél. Megjegyzi ugyanakkor, hogy „a mai srác az hülye volt”, hiszen nem lett öngyilkos. Utal a hasonló jellegű cselekmények másik attribútumára, a hírnévre is. Ábel szerint az egyetemi lövöldözőnek nem sikerült híressé válnia: „Gere Ákosnak a nevére sem fognak emlékezni.” Amiket ezután a chatben írt, azok minden kétséget eloszlattak afelől, hogy Ábel mire utalt, amikor a sorait megfogalmazta:
„A lényeg: megtörtént az első, magyarországi Nagy Tett. Nem is Nagy Tett a szó hagyományos értelmében, hisz nem adta az életét az ügyért.”
2010. január 27-én a publikálta az „EFVÖ és leendő Visszaemelkedésem története” című cikket. A címben szereplő betűkombináció az Ellenem Folyó Világméretű Összeesküvés rövidítése. Összefoglalva arról írt, hogy az 1980-as években őt belegyömöszölték egy emberi testbe. Az EFVÖ célja az ő elpusztítása, de hamarosan visszanyeri az erejét, és végül ő lesz az, aki főbüntetéskét elpusztítja a világot. Célbalövés című versében, melyre az Elköszönésben is utal, lírikus formában írta le, mire készül:
Fegyvert ragad egy ifjú / (Be fogják majd mondani.)
Beront az egyetemre, / S kilenc társát lelövi.
Az automatából / Egy kávét vesz magának
„Nénó, nénó, riadó!” / Ő nyugodtan kortyolgat.
Ott találnak majd reá, / Golyóval a fejében.
Nem ítéli el bíró, / Nem érheti oly’ szégyen!
A vers az iskolai mészárlások összes sajátosságát felvonultatja. Az elsősorban az Egyesült Államokban rendszeresen előforduló, de már Németországban is lezajlott lövöldözések mindegyike hasonló jegyekkel bírt: az adott oktatási intézménybe lőfegyverrel behatoló férfi több személyt agyonlő, majd a rendőrök kiérkezésekor öngyilkos lesz, esetleg a rendőrökkel vívott tűzharcban elesik. Az ilyen esetekről szóló beszámolók szerint az elkövetők általában magukat az átlagember fölé, vagy azokon kívül helyező fiatal férfiak, akik egyfajta hőstettként élik meg tettüket, amit „földi” igazságszolgáltatás nem ítélhet meg (melyre a „Nem ítéli el bíró” sor is utalt). Fontosnak tartják azt, hogy tettük széles körben nyilvánosságot kapjon (mint ahogy a „Be fogják mondani” sor is ezt volt hivatott hangsúlyozni). A bíróság a verseket és egyéb írásokat áttanulmányozva arra jutott, Ábel élete, gondolatai közvetlenül jelennek meg ezekben a munkákban. Az Elköszönést nem lehet máshogyan értékelni, mint az élettől való elköszönést, hiszen a hasonló cselekmények elkövetői általában egyfajta kiterjesztett öngyilkosságként szokták értékelni tettüket.
A gázpisztolyos ügy
Büntetőperében egy korábbi, 2009. december 16-án elkövetett cselekményéért is felelnie kellett, mely a nyomozás során elkövetett eljárási szabálytalanságok szempontjából sem volt közömbös: azon az éjszakán saját bevallása szerint rosszul érezte magát, cukra meredeken szállt lefelé, egészen addig, amíg tudatzavaros állapotba nem került. Ekkor csőre töltötte a gázpisztolyát, kinyitotta a lakás ajtajának ablakát, és kilőtt onnan. Ezután visszafeküdt aludni. A kilőtt töltény hatóanyaga, a kapszaicin több lakónál nyálkahártya irritációt váltott ki. Többen kénytelenek voltak kimenekülni a házból. Valaki a nagy robajról azt hitte, gázrobbanás történt, ezért a gázműveket is kihívta.
Ábel később megváltoztatta korábbi vallomását, melyet egyébként védője jelenléte nélkül vettek fel tőle. Az „epika határait feszegető” írásbeli beadványában azt vallotta, valójában nem is ő lőtt, hanem a két fiatal fiú egyike, akikkel egy internetes focis játékon keresztül ismerkedett meg. Egy találkozó után ajánlotta fel nekik, hogy jöjjenek át hozzá, de csak egyikük fogadta el a meghívást. A srác, akinek csak a nicknevét és becenevét ismerte, feszült volt, mert egy fontos telefonhívást várt arról, megkapja-e a vágyott állást. Miközben a számítógépes játékait mustrálták, a vendége megtalálta a rejtett helyen tárolt fegyvert. Ábel tiltakozása ellenére betöltötte, majd ki is próbálta, de az nem sült el. A pisztoly még mindig a kezében volt, amikor megcsörrent a telefonja. Az ajtóhoz ment, közben a biztosító pöcköt „rémisztő gyorsasággal” váltogatta. Kiderült, hogy a munkát nem kapta meg. Letette a telefont, majd – hogy szomorúságának nyomatékot adjon – a lenyitott ablak felé fordította a fegyvert és meghúzta a ravaszt. „A nem várt durranás belehasított a lépcsőház csendjébe” – fogalmazott Ábel, majd hozzátette, első alkalommal azért vállalta magára a cselekményt, mert megígérte anyjának, hogy elhallgatja, hogyan is történt valójában.
A joghallgató elfogása
Az előállításához vezető eseményláncot egy évfolyamtársa indította el. Ábel 2010. február 10-én hívta fel a lányt, aki a beszélgetés során megkérte, térjen a lényegre, de a fiatalember személyesen akart találkozni. Aztán már a telefonban megeredt a nyelve. Utalt a csoporttársakkal való viszonyára; arra, hogy nem érdekli, mit gondolnak mások, neki az a lényeg, hogy magára büszke legyen. Azt is mondta, nem neki kell megváltoznia, változzon meg a világ, vagy ha nem, akkor semmisüljön meg. Beszélgetőpartnerének az a benyomása támadt, hogy Ábel fenyegeti őt, de kérdésére azt a választ kapta: „Nem, csakis veled nincs bajom.” Végül megbeszélték, hogy 11 óra 30 perckor fognak találkozni a kar büféjénél. A mészárlás erről a pontról lett volna a legkönnyebben kivitelezhető. A legjobban itt koncentrálódik a diákság, ráadásul a földszinten, a főbejárattól pillanatok alatt elérhető helyen van.
Időközben az évfolyamtárs tudomást szerzett Ábel írásairól, ezért úgy döntött, nem megy el a találkozóra; betegségére hivatkozva lemondta azt. Mivel tanácstalan volt, Végh József kriminálpszichológus segítségét kérte. A szakember elolvasta a szövegeket, aztán értesítette a rendőrséget.
Hogy megtörtént-e volna az egyetemi lövöldözés, nem lehet tudni, de azok az eszmék, melyek a vádlottat arra vezették, hogy fegyvert szerezzen be, nem tűntek el a gondolatai közül. Azok változás nélkül fennmaradtak, és a tanúval folytatott beszélgetésben is megjelentek. Semmit sem tett máshogyan és semmit sem gondolt másképpen.
A bíróság a vádlott közléseiből közvetlenül, illetve néhány utalásból közvetve arra az egyértelmű meggyőződésre tudott jutni, hogy azért iratkozott be egy lövészklubba, hogy fegyvert szerezzen, fegyverre pedig azért volt szüksége, hogy egyetemén gyilkoljon, majd magával végezzen. Komoly szándéka volt. Kivárta a csaknem egy éves időtartamot, amíg fegyverhez juthatott, az engedély megszerzése után pedig szinte azonnal megvette azt. A hasonló elkövetéskor tipikusnak mondható, cselekedetét saját ideológiával alátámasztó üzenetét is előkészítette. Csakhogy a felderítési procedúrába komoly hibák csúsztak, mely elsősorban a rendőri vezetők szakmaiatlanságához vezethető vissza.
Bizonyítékot koholt a rendőrség?
2010. február 11-e volt a nap, amikor a hatóságok értesülnek a telefonbeszélgetésről, amit annak ellenére kellett komolyan venniük, hogy az ügy sajátosságai folytán meglehetősen kevés információval rendelkeztek. A BRFK későbbi közleménye szerint Ábel huszonegy, találomra kiválasztott emberrel, majd önmagával is végezni akart. „Rohamosan romló egészségi állapota és viselkedése alapján bármikor elkövethette volna a hazai kriminalisztika legsúlyosabb bűncselekményét.”
A BRFK Bűnözés Elleni Főosztálya – annak is vezetői, személyesen – láthatóan nagy erőkkel léptek fel. Már az elfogás előtt is vizsgálódtak. A gázpisztolyos lövöldözésről az egyik tanú jóvoltából korábban tudomást szereztek. Az elfogásra azonban nem emiatt került sor. Bodnár Zsolt, BRFK bűnügyi helyettese a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott:
„Fülest kaptunk.”
Az eljárás iratai között elhelyezett feljegyzés szerint egy ismeretlen bejelentő, ismeretlen számról 12 óra 40 perckor telefonált, majd közölte, hogy atrocitás érte egy magas, kopaszodó férfi részéről. Az illető ezután fegyvert fogott rá. Mindez a bejelentő szerint egy olyan cím előtt történt, ahol történetesen Somogyi Ábel lakott. 14 óra 13 perckor az „ugyanattól a középkorú hangú bejelentőtől” érkező újabb bejelentés szerint az említett személy immár egy másik cím előtt sétál és hadonászik a fegyverrel. Foltos, sebhelyesnek tűnő fejéről lehet felismerni.
Ezek a jelentések azonban – hiába a nyomozó hatóságtól származnak – a bíróság megítélése szerint nem tartalmaztak valós állításokat, ugyanis Ábel aznapi mozgása jól lekövethető volt: egy barátjával 11 óra 30 perckor találkoztak egy budapesti étteremben. Itt egy-két órát töltöttek, majd átmentek egy kocsmába sakkozni. Ezután 14 óra körül céltalanul sétáltak a környéken, aztán kimentek a pályaudvarra, ahonnan a tanú hazautazott. Itt történt meg végül az elfogás. Ábelnél ekkor nem találtak fegyvert, csupán egy gázpisztolyba való tár volt nála, noha a jelentés háromnegyed órával korábban még fegyveres hadonászást rögzít.
A BRFK szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője a bíróságon azt mondta: attól még, hogy az elfogáskor nem volt fegyver a terheltnél, elvileg lehetett akkor, amikor a bejelentő telefonált. A bíró azonban megjegyezte, ez nem valószínű, ugyanis a barátja, aki egész végig vele volt, azt mondta, nem volt nála fegyver, és nem is keveredett semmiféle atrocitásba. Ettől függetlenül a rendőr szerint S. Ábel komolyan gondolhatta, hogy elköveti az iskolai vérengzést.
Tovább növeli annak a lehetőségét, hogy a jelentések mögött mindösszesen csak az elfogás „lepapírozásához” fűződő érdek bújt meg, hogy a vádlott garázdaságáról beszámoló hívás egy telefonfülkéből érkezett. Ennek tartalma az, hogy a bejelentett személy egy másik cím előtt sétál. A két cím azonban gyalogosan mintegy másfél kilométerre van egymástól, a kerület eltérő részein. A bejelentés tehát nyilvánvalóan alaptalan, ráadásul a nyomozó hatóság semmiféle eljárást nem indított az ezekben foglalt magatartás miatt.
A bíróság az ítélet indokolásában rögzítette, hogy alapvetően nem érti a nyomozók hozzáállását. Az emberölés előkészületével kapcsolatban addigra bejelentéssel, illetve tanúvallomással rendelkeztek. Azt, hogy a vádlott fegyverrel rendelkezik, nyilvánvalóan ellenőrizték, különben nem szerepelne a valótlan bejelentésben a vádlott fegyvere. Az évfolyamtárs vallomása alapján betekinthettek a vádlottnak tulajdonított blogokba. Nyomozásra természetesen még szükség volt, de a gyanúsításhoz mindez már elegendő lehetett volna. Amikor a vádlott kihallgatását a nyomozók megkezdték, gyanúsításként a hónapokkal korábban történt, igen kis tárgyi súlyú gázpisztolyos cselekményt közölték. „Mindezt tette az ország egyik legmagasabb szintű rendőrségi szerve, mely rendőr alezredesi szinten képviseltette magát” – fogalmazott a bíróság az elsőfokú ítélet indoklásában.
A kihallgatási jegyzőkönyv szerint a nyomozók kifejezetten és tendenciózusan közelítettek eredeti céljuk felé: hogy vallomásra bírják a huszonkét éves fiatalembert az emberölés előkészületeivel kapcsolatban. A nyomozati iratok hatodik oldalától kezdve egyetlen szó sem esik az állítólag garázdaságról, ami miatt maga a büntetőeljárás folyt. Ezzel szemben kérdést tesznek fel azzal kapcsolatban, hogyan a vádlott a fegyverét, van-e kedvenc internetes oldala, illetve mit ábrázol a laptopjának a „pihentetője” (ami egyébként a hírhedt Columbine-ámokfutást ábrázolta). A kihallgatás megkezdésekor Ábelnek védője nem volt, ami eljárásjogi alapon nem minősült szabálytalannak. A vádlott ekkor még őrizetben sem volt, azt hajnali 3 órakor rendelték el. Aztán a nyomozók megkérdezték:
– Mit csinált az elmúlt héten?
Egy hónapokkal korábbi bűncselekmény miatt folyó büntetőügyben ez a kérdésfeltevés nem életszerű. Ráadásul a kihallgatási taktika súlyosan hibás megválasztására mutat az ezt követően feltett kérdés:
– Készült-e valamilyen különleges dologra az utóbbi időszakban, az utóbbi napokban?
A vádlott erre a kérdésre kimerítően válaszolt, kitérve a tervezett iskolai lövöldözésre. A bíróság megítélése szerint nem volt összefüggés a gyanúsításban szereplő, illetve a gyanúsított által felfedett bűncselekmény között. A kihallgatásnak egyértelműen az volt a célja, hogy ezt az utolsó kérdést feltegyék. A nyomozók egy olyan bűncselekményhez közelítettek kérdéseikkel, amiről akkor már adatokkal rendelkeztek, és aminek a büntetési tétele öt évig terjedő szabadságvesztés (szemben a gyanúsítás szerinti cselekménnyel, ami csak két év), illetve amely védő részvételét követelte volna meg. Az eljáró nyomozók nem tettek mást, mint szabályos kihallgatást folytattak le egy olyan ügyben, ahol ezt védő kirendelése nélkül nem tehették volna meg, és amelyről már bírtak információval. Nem arról volt tehát szó, hogy egy garázdasággal meggyanúsított ember váratlanul beszélni kezdett egy tervezett iskolai lövöldözésről.
A kihallgatáson nem volt kötelező a védő részvétele, az viszont igen, hogy kirendelésére sor kerüljön. Egy ügyvédet ugyan értesítettek, csakhogy kirendelésére közben, hajnal 2 óra után került sor; ilyen időpontban senki nem tartózkodik egy ügyvédi irodában, ráadásul a fax nem tartalmazott információt kihallgatásról, arról nem is beszélve, hogy továbbra is garázdaság volt bűncselekményként megjelölve.
A nyomozó hatóságot semmi sem kényszerítette arra, hogy eképpen járjon el. Nem merült fel sürgető ok, sem mások életének, vagyonának megmentésének szüksége. A vádlott már a kora délutáni órákban előállított volt, a hatóság tudta, hogy miért állítja elő. Semmiféle akadálya nem lett volna, hogy a kihallgatást addig ne kezdjék el, amíg arról védő valóban értesítve nincsen. Akár a reggeli órákban is elkezdődhetett volna, a vádlott őrizetbe vétele is már indokolható volt.
A fentiek alapján a bíróság megállapította, hogy Ábel első nyomozati vallomásából azon részek, amelyek nem a gázpisztolyos cselekményre vonatkoztak, törvénysértően megszerzett bizonyítéknak számítanak, így azokat végül nem értékelte.
A másodfokon eljáró bíróság egy kivételével valamennyi védői beadványnak helyt adott. Megállapította, hogy Ábel magatartása inkább a feltűnés keresésre utalt, mintsem a tényleges előkészületre, aminek megállapíthatósága szempontjából annak van döntő jelentősége, hogy az előkészület önmagában megteremti-e a bűncselekmény elkövetésének közvetlen lehetőségét. A vádlottnál enyhe fokú befolyásoltságot eredményező személyiségzavar állt fenn a vádbeli események idején, mely érzelmi ambivalenciával, fokozottabb önértékeléssel, konfliktusprovokáló magatartással, narcisztikus megnyilvánulásokkal, sikerekkel kapcsolatos fantáziákkal, különlegességének megélésével jellemezhető. Fegyverét, melynek mielőbbi beszerzése érdekében alternatív megoldásokhoz folyamodott, annak megvásárlását követően öt hónapon át birtokolta, amikor is elfogták. Ennek ellenére ez idő alatt azzal semmit nem követett el és az sem volt megállapítható, hogy azt pontosan hol, mikor és hány személlyel szemben kívánta használni. A feltűnéskereső, extrém megnyilvánulásokkal és szerepelni vágyással jellemezhető vádlottnál nem az általa hangoztatottak tartalmát kellett vizsgálni, hanem elsődlegesen azt, hogy mit tett. Szándékának komolysága nem az ölési cselekmény tekintetében állapítható meg, hanem abban, hogy környezetében kívánt félelmet kelteni.
A másodfok ezért a cselekményt közveszéllyel fenyegetés vétségévé minősítette át, melynek megvalósulása jellemzően verbálisan, „tudatosan valótlan tény állításával” történik. Somogyi Ábel végső soron emiatt távozhatott szabadon a bíróságról. A birtokában lévő zöld szatyor talán a segítségére volt, de nem annyira, mint a sérelmére elkövetett, megannyi szabálytalanság. A védő elhanyagolt kiértesítése, az élet elleni cselekmény megalapozott gyanújának pontatlan megjelölése, a terhelt távollétében végrehajtott házkutatás során a számítógép lefoglalásának módja, és persze a védelem által egyenesen okirathamisításnak titulált, hamis tartalmú jelentés nyilvánvalóan közrejátszottak abban, hogy a bíróság úgy ítélje: Ábel már előzetesben leülte az idejét, sőt, mivel az meghaladta a kiszabott közérdekű munka tartamát, kártalanításra is igényt tarthatott.
A Szürke Zóna Podcast egy, az iskolai lövöldözésekről szóló sorozat részeként, önálló epizódban dolgozta fel Somogyi Ábel előállításának, valamint a „tervezett” lövöldözés tárgyában lefolytatott bírósági eljárás történetét.
Források:
Ámokfutásra készült a diák, Magyar Nemzet, 2010.02.13. (Arcanum adatbázis)
A joghallgató elfogásának körülményei, Magyar Hírlap, 2011.10.14. (Arcanum adatbázis)
A Fővárosi Törvényszék 18. B. 1414/2010/165. számú ítélete
A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság 3.Bf.379/2013/16. szám
A Kúria Bfv.I.588/2015/5. számú ítélete