Ma már nehéz elképzelni, de a kilencvenes években Magyarország „ufó-lázban” égett. Vélhetően hungarikum, hogy az azonosítatlan repülő objektum angol megnevezésének rövidítése alatt nem csak a járművet értjük, hanem az utasokat is, mely jelzi, mennyire sajátosan viszonyultunk a fantasztikum ezen ágához. A rendszerváltást követő évtizedben ufóklubbok alakultak, egyesületek létesültek, mígnem a „kis szürkék”, gömbvillámok és egyéb, paranormális fenoménok iránt érdeklődők hálózattá, majd szövetséggé fejlődtek. Évente több, sokszor teltházas rendezvényre is sor került, ahol az ufólógusok előadást tartottak (leginkább saját közegüknek). A földönkívüliekkel foglalkozó, magyar nyelvű (esetenként ponyva-színvonalú) irodalom is jelentős szeletet hasított ki az iparágból, de elstartolt a Színes UFÓ magazin is; a témával foglalkozó lapok történetét Prusinszki István blogbejegyzésben mesélte el.
Az ufó mánia felfelé ívelő lendületét elsőként talán a 2000-es év szilvesztere vetette vissza; ekkor derült ki, hogy a megjövendölt kataklizmák kétségtelenül elmaradtak. Nem jöttek értünk a földönkívüliek, de még az Y2K sem valósult meg. Aztán megérkezett Pataki Attila, és keblére ölelte a témát; leginkább neki köszönhetően ma már sokan trash-ként könyvelik el az ufókba vetett hit minden megnyilvánulását, bolondnak titulálva bárkit, aki vállalja, hogy hisz az idegenekben. Persze kár volna tagadni, hogy vannak, akik belezavarodtak a dologba, de többségében kiegyensúlyozott, értelmiségi szereplők alkották a közeg velejét.
4D a Telin Televízióban
A szegedi illetőségű Sós Tibor a hazai ufókutatás történetének megkerülhetetlen szereplője. A Déri János vezette, 4 millió néző által követett Nulladik típusú találkozások szellemi örökségét a Telin Tv-n sugárzott, Negyedik Dimenzió című műsor volt hivatott továbbvinni; a Szegedi Városi Televízió akkori vezetője, Koroknay Károly az Ufók nyomában című filmje miatt figyelt fel Sósra, majd kérte fel őt a műsorban való közreműködésre. Az élelmiszeripari-mérnök végzettségű ufó kutatót eredetileg a sport vitte Szegedre. Igazi szenvedélye a kézilabda volt, amiben sajnos nem volt jövője a gyermekkora óta tartó cukorbetegsége miatt, ennek ellenére a megyebajnokságtól kezdve az NB I-ig végigmenetelt a szamárlétrán, miközben sikerült begyűjteni három országos bajnoki címet is.
Amikor abbahagyta a sportolást, karrierje irányt váltott, új „bolondériáját” pedig elsősorban Nemere István Titkok könyve című, évekig megjelenési engedélyre váró művének köszönhette. Belépett egy frissen megalakult ufóklubba, egy hét múlva pedig már Békés megyébe indult, hogy tudósítson első érdemi ügyéről.
A Negyedik Dimenzióval egy-két évre terveztek, aztán jóval több lett belőle, igaz, időközben kibővült a tartalma. Foglalkoztak benne ezotériával, természetgyógyászattal, a cukorbetegséggel, a klímaváltozással, a hazánk légterét védő Gripen vadászgépekkel és számos egyéb érdekes témával. Az élőben sugárzott adáshoz alkalmanként 150-160 telefonhívás is befutott. Az idő nemcsak a műsort, hanem annak szerkesztőjét is formálta. Sós Tibor kitanulta a filmezést, végül már a téma kiválasztásától kezdve a forgatáson és a vágáson át a kész műsor összeállításáig mindent megcsinált. Háromszor két métert kitevő központjában több száz órányi filmfelvételt tartalmazó kazetta pihen, a szalagokon ezernél is több szemtanú mesél a földönkívüli lényekkel való találkozásokról.
Feltűnik a Rémpofa
A Sós-életműben mondhatni kiemelt pozíciót élvez az 1993-as Ufók nyomában című filmben bemutatott csempesztori, melyet a kismegyeri Köles család volt kénytelen (a família elmondása alapján) elszenvedni 1992. február 26-ától kezdődően. Este 9-kor, a Szőlő utca egyik kertes házának konyhája előtt, a verandán ücsörögve Köles Éva és gyermeke arra lettek figyelmesek, hogy egy fénycsík közeledik feléjük. „Mintha zuhant volna.” Mire odaért, formája átalakult: egy tíz méter átmérőjű narancssárga gömb lett belőle, és a szomszéd ház felett kezdett lebegni, annak majdnem egész szélességét lefedve. „Nem világított más irányba. Inkább csak saját fénye volt.” A környékbeli kutyák vinnyogva menekültek, a macskák is eliszkoltak. Ezt tapasztalva a szemtanú és gyermeke berohantak a házba, az ajtót is becsapták maguk után, de ez nem tartotta vissza a jelenséget attól, hogy kövesse Köleséket.
„Pár másodperc múlva az ajtón lévő ablaküvegen keresztül bejött utánunk egy remegő, zöldes fénysugár, egyenesen a csempére. A következő pillanatban ez a zöldes fény az egész lakást betöltötte.”
Az édesanya ijedtében bezárta az ajtókat, behúzta a függönyt, mire a fény eltűnt, különös mementót hagyva maga után. A konyhafal csempéjén ugyanis egy furcsa viaszfigura arcmása jelent meg. Az ősmajomra emlékeztető rémpofa „gomba alakú, kerek szemekkel és nagyon erős pofacsontokkal” rendelkezett. A rajzolat leginkább egy kócos, hosszú hajú, bajuszos koponyára hasonlított. Tekintete, úgy tűnt, követte a család tagjainak mozgását.
Nem sokkal később a nagypapa is hazaért. A tenyésznyulak és németjuhász kölykök eladásával foglalkozó Köles Lajos maga is megilletődött az arc láttán. Ezt követően riasztották a rendőrséget. A járőrök kijöttek, lefotóztak mindent, majd próbálták megnyugtatni a családot. Egy Polgár Ferenc nevű bűnügyi technikus is megszólalt az ügyben, amikor a kamerák előtt szakszerűen nyilatkozott az idegen anyagról, ami szerinte „fél-egy milliméteres vastagságban képződött le a csempén.” Ennek ellenére a lapok később arról számoltak be, hogy a rendőrségen nem tudtak az esetről; az ügyeleti naplóban nem találtak róla semmilyen feljegyzést. Még a helyszínen megjelent járőrnek sem akadtak a nyomára.
Bár a környéken lakók másnap is csodájára jártak a fényét elvesztő, mindinkább foltszerűvé váló lenyomatnak, annak híre csak az eset után két nappal jutott tudomására a helyi újság, a Nyugati Hírlap két munkatársának, O. Horváth Mártának és Török Tibornak. A különös arcmás maradványai még másnap is a csempén látszottak. Megcsodálói összefogdosták, megpróbálták eltávolítani, de kevés sikerrel, mivel mindannyiszor visszanyerte eredeti formáját.
Az eltávolítás csak helybéli amatőr ufológusoknak sikerült, akik az addigra már alakját vesztett foltot sikerrel vakarták le a felületről. Mintát vettek a kámfor és menta illatára emlékeztető, zselatinszerű anyagból, azt celofánpapírba csomagolták és a Nyugati Hírlap szerkesztőségének páncélszekrényébe zárták, hátha tudományos értékűnek bizonyul. Török Tibor, a lap tudósítója gondoskodott arról, hogy a minta eljusson a Ryufor Ufókutató Hálózathoz, kielemzés céljából.
A rajzolat visszatér
Október 5-én újabb észlelésre került sor: a rémpofa ismét megjelent a csempén. Ezen a napon az időjárás pont olyan esős, borús volt, mint az első alkalommal. Az incidens ezúttal két dologban tért el a korábbitól: egyrészt abban, hogy miután a lánya felriasztotta, a papa rögtön kiszaladt a konyhába, majd a csempéhez hajolva kézzel megsimogatta, kicsit elmaszatolta, vagy talán önkéntelenül el is akarta tüntetni a különös, komoly félelmet kiváltó anyagot. Emiatt a második képről – a korábbi, kissé groteszk, de kivehető rajzolattal ellentétben – a nagypapa maszatolásai okán nem derülhetett ki, hogy mit ábrázol. A másik különbség az volt, hogy a kislány a csemperajz felfedezése előtt hangokat is hallott:
„Hármukat elvisszük.”
Ekkor a gyermek a csempe mellett, a fürdőszoba ajtó előtt valami hologramszerű arcot is látni vélt, ami ezek után oldalmozgással áthúzódott a csempére.
A rendőrség ismét kijött, a nyomozók viszont már gyanakodni kezdtek, hogy a család csak a bolondját járatja velük: „A szemle során felmerült, hogy valami kozmetikum került a csempére, ezért az ott található tárolókból is mintát biztosítottunk. Ezeken a csempéken (6 db) vastagabb rétegben voltak anyagok, mint az előzőn, és kézbehúzódásokat, maszatolásokat is észleltünk. Mind a hat csempét megszámoztuk és eltávolítottuk a falról, hogy a későbbi vizsgálatok során össze lehessen illeszteni.”
A Rémpofa még egy rövid ideig képezte a kisebb orgánumok érdeklődésének a tárgyát, aztán 30 évig nem foglalkozott vele senki. Legutóbb Sós Tibor írt róla az azóta már megszűnt, 33 évet megélt Ufó Magazinban; ahogy ő fogalmazott: „A pandémia kezdete óta a szegedi UFO-CONTROLL Hálózathoz gyakorlatilag nem érkezett feldolgozható új bejelentés.” A rémpofáról azonban úgy gondolta, azt nem véletlenül felejtették ott.
„Csak egy névjegy lehetett, vagy talán tesztelték az egyszerű halandó ösztönös félelmét, reakcióit.”
Ha igaz a kislány állítása, miszerint elviszik őket, akkor jóval többről lehetett szó, ám ezzel kapcsolatban már nem merültek fel információk.
Források:
Ufómagazin, 2022. július (33. évfolyam, 355. szám)
Reggeli Délvilág, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
Délmagyarország, 1993. január (83. évfolyam, 1-25. szám)
Nulladik Típusú Találkozás, 1992 (1. évfolyam, 1-10. szám)
Ufókrónika-sorozat 1.: Az ufók nyomában 1993
A borítókép forrása: Midjourney