Ha hinni lehet a Békés Megyei Nap című közéleti lap 1994. decemberi számának, az év januárjában sorozatosan fordultak elő ufójelenségek Magyarországon, noha a média aligha tudósított róluk. Sós Tibor ufókutató, a Negyedik Dimenzió című televíziós magazin szerkesztője, akinek az életútjáról már részletesen írtunk, ahogy egyik első, Komádi Károly vadőrrel készített riportjáról is, úgy nyilatkozott:
„Ötven-hatvan hiteles szemtanú vallomása van a birtokomban, melyeket videofelvételeken is feldolgoztam.”
Tételesen ismerhető, hol és mikor láttak különös fényjelenségeket, szerte az országban: 1994. január 2-án Bácsalmáson, ugyanezen a napon Káposztásmegyeren, 6-án Gyulán, szintén 6-án éjjel (negyed órával később), hajnali háromnegyed kettőkor Balácapusztán észleltek szemtanúk ufófényjelenségeket, gömböket. Ezt megelőzően ’92-ben Békés és környéke volt érintett, utána Debrecen, 1994 decemberéig bezárólag pedig Szeged és környéke. Ez utóbbi állítólag még szabad szemmel is látható volt.
„Egy szivar alakú tárgy, maga után hosszú fénycsóvát húzva, hangtalanul szállt az égbolton.”
Bármennyire is nagy volt akkoriban az ufók iránti érdeklődés, sokan már abban az évtizedben is szkeptikusan fogadták az ilyen jelenségekről szóló beszámolókat, ezért a szemtanúk nehezen nyíltak meg. Sós az ufókutatásban eltöltött három évtizede alatt megtanult alkalmazkodni az emberekhez, elfogadtatni magát, illetve elérni, hogy megnyíljanak a kamera előtt.
„Az ufós esetekben ugyanis sokan nem merik elmondani, mi történt.”
Nem úgy a „debreceni eset” névre keresztelt incidens állítólagos áldozata, akit a behatások arra késztettek, hogy önként jelentkezzen az idegklinikán. A fiatalasszony a Kenézi Kórházban kérte, hogy vizsgálják meg, mert tudni akarta, megőrült-e. Ugyanis amit átélt, az több volt, mint furcsa.
1993. januárjában Gyöngyi, egy 28 éves, kétgyermekes családanya egyedül volt otthon. A tévét nézte, amikor egyszer csak „elromlott” az adás, valamilyen műszaki probléma miatt élvezhetetlenné vált a műsor. Miután mérgében kikapcsolta a készüléket, halk motorzúgás hangjára figyelt fel. Kinézett az ablakon, de nem látott semmit. Elindult a hálószobába, hogy lefeküdjön. Ekkor furcsa felismerés fogta el:
„Éreztem, hogy van valaki a hálószobában, de senkit sem láttam. Mintha a levegő megfagyott volna körülöttem. Ijedtemben felugrottam az ágyra, és elkiáltottam magam:
– Ki az?!
Ekkor megszólalt egy hang a fejemben:
– Itt vagyunk. Itt vagyunk.
– Kik vagytok? – kérdeztem.
– Az E-ku-les boly-gó-ról jöt-tünk.”
Mindvégig tagoltan beszéltek. Elmondták, hogy az említett bolygó a Pegazus csillagkép mellett található. Százhúsz centiméter magasak, 800 év az átlagéletkoruk, ő (aki beszélt hozzá) 320 éves, a másik három társa tőle fiatalabb. Az ő életkora arányaiban Gyöngyi életkorának felelt meg. Szerinte többször is említettek valamiféle kísérletet, az agysejtek leépülését, amin a fiatalasszony nagyon felháborodott. Azt mondták, ő ezt nem fogja érzékelni.
„Furcsa hideget éreztem az orrom alatt, és nagyon érdekes, kvartyogó hangokat hallottam a másik szobából. Utána hamar elaludtam.”
Gyöngyi senkinek nem merte elmondani a történeteket, mert ő maga is kételkedett az általa tapasztaltak valódiságában. A látogatói azonban másnap este is eljöttek.
„Feküdtem az ágyon, amikor egy hang közölte velem:
– Most ne mozogj, beültetés lesz.
Nagyon megijedtem, de igazából nem tudtam, mit tegyek. Úgy éreztem, mintha felszúrnának valamit, és folyadék is került belém. Ezután nagyon rosszul lettem. Sokáig nem volt szabad felkelnem. Pisilni is csak másnap délelőtt mehettem ki. Dél körül megint megszólalt a fejemben a hang:
– Me-gyünk szül-ni. Me-gyünk szül-ni.
Le kellett feküdnöm az ágyra, és mozogni kezdett a hasam. Úgy éreztem, mintha több hullámban valamik jöttek volna ki belőlem. Nem láttam semmit. Végül elég nagy mennyiségű sikamlós, színtelen, szagtalan folyadék távozott belőlem. Nagyon megijedtem, még a férjemnek sem mertem elmondani, hogy mi történt.”
Másnap éjszaka az idegenek újból eljöttek, immáron harmadik alkalommal. Ekkor a már ismert beültetési folyamat megismétlődött.
„Reggelre annyira kiborultam, hogy elmentem anyukámhoz. Titokban abban bíztam, hogy ez az egész csak valami hallucináció, és ott majd megnyugszom. Délután rosszul lettem, és elmondtam anyunak, hogy mennem kell szülni. Lefeküdtem és újra megismétlődött az egész folyamat, egészen a folyadék távozásáig.”
Szülei megijedtek, ezért orvost hívtak hozzá, aki sajnos nem tudott megoldással szolgálni a problémára, de magyarázatot sem volt képes adni, Gyöngyi különös tapasztalásait mi okozhatja. Aztán a „találkozások” megismétlődtek, ekkor a nő ismét zavaros közlések címzettjévé vált. Egyik este, zuhanyzásnál például azt hallotta: „Nem szabad senkihez sem szólni. Csak arra figyelj, amit mondok. Elmegyünk, elviszlek megmutatni a barátaimnak.”
Az volt a benyomása, hogy microchipet ültettek az agyába. Akárhová megy, tudni fogják, hol van. Ekkor döntött úgy, hogy kórházba vonul, ám a felvételi beszélgetésen rádöbbent, hogy talán mégsem jól döntött, de akkor már késő volt. A kezelések ellenére sem változott az álláspontja arról, hogy ufók látogatták. A nyugtatóktól totyogva kezdett járni, és gyakran nyáladzott. Továbbra is hallotta a hangokat, de végül hazaengedték, annak köszönhetően, hogy változtatott a beszámolóján: megértette, hogyha az igazságot mondja, sosem fog kikerülni.
Nem tudni, mi lehetett a háttere valójában mindannak, amit Gyöngyi átélt, de a beszámolójából, illetőleg abból, hogy ehhez hasonló esetről az utóbbi legalább két évtizedben nemigen számoltak be, a szkeptikusok leginkább arra asszociálhatnak, hogy a hölgy mentális problémáktól szenvedett. Akik pedig hinni akarnak a kéretlen látogatók létezésében, azoknak aligha lehet boldog a világképük, ha úgy vélik, ilyen kísérleteknek bármikor alanyaivá válhatnak.
Források:
Békés Megyei Nap, 1994. december (1. évfolyam, 176-201. szám)
Reform, 1997. január-április (10. évfolyam, 1-14. szám)
Ufókrónika-sorozat 2. – Ufókrónika 1. 1994
Sós Tibor – Vigyázat, ufók! – Szeged, 1996
Borító: Dani (Szürke Zóna Podcast)