Előzmények:
Digitális maffiamódszerekkel vegzálja szerzőit egy hazai könyvkiadó
Az Arte Tenebrarum miatt kellett új tárgyalást kitűzni az általa indított rágalmazási perben
Gabriel Wolf: „Valóban bestseller volt számtalan regényem.”
Az Arte Tenebrarum képviselőinek írt megkeresés:
Kedves Gábor!
Kedves L.! [Az Arte Tenebrarum alapító egyéni vállalkozó – szerk.]
A Szürke Zóna Podcast képviseletében veszem fel veletek a kapcsolatot annak érdekében, hogy felajánljam számotokra az interjú lehetőségét. Nem csak a podcast szerkesztésével, de könyvkiadással is foglalkozunk. Első könyvünk, a „Történetek az Árnyékos oldalról” érintette már az Arte Tenebrarum kiadót. Korábban az artekiado@gmail.com és az info@artetenebrarum.hu címre írtunk nektek, de a Gmailes cím már nem él, a másikról pedig nem kaptunk választ, emiatt nem tudtunk megkérdezni titeket az egyes értesülésekkel kapcsolatban. Ez a hiányosság (tehát, hogy nem tudtam veletek egyeztetni) továbbra is fennáll, és továbbra is zavaró számomra, amelyet még most is – azután, hogy az Arte Tenebrarum bezárt – szeretnék orvosolni.
Előrebocsátom, hogy amennyiben nem kívántok élni a lehetőséggel (és nem válaszoltok, vagy visszautasító választ kapok tőletek), soha többé nem kereslek semmilyen módon titeket.
Érthető számomra, ha vonakodtok attól, hogy interjút adjatok, de mivel mondhatjuk, hogy az Arte Tenebrarum korszaka lezárult, vissza lehet tekinteni az elmúlt évek legméltatlanabb konfliktusaira. Meggyőződésem, hogy ez egy egyedülálló alkalom lehet arra, hogy az emberek teljes képet kapjanak az ügyről, az Arte Tenebrarumról és rólatok, ám ehhez részetekről maximális önazonosságra van szükség. Azt gondolom, ezen a területen már csak akkor van lehetőség bármilyen értelemben kísérletet tenni a megigazulásra, ha átláthatóvá váltok és ezzel próbáltok meg tenni egy gesztust az írók és olvasók felé, akikkel korábban megannyi konfliktusotok volt.
Amennyiben élnétek a lehetőséggel, úgy az interjú megvalósulhat szóban is, írásban is, ahogy nektek megfelelő. Úgy is működhet, hogy elküldöm a kérdéseimet, amire ti írásban válaszoltok.
Kérlek, ha úgy döntötök, hogy interjút adtok, vegyétek fel velem a kapcsolatot a szurkezonapodcast@gmail.com címen. Ismét megerősítem: amennyiben nem írtok erre az emailre, többet én sem kísérlem meg a kapcsolatfelvételt, mivel nem szeretném, ha zaklatásként élnétek meg az érdeklődésemet. Nem akarok rosszat nektek. Azért foglalkozom még mindig az üggyel, mert megnyugvást szeretnék az érintettek számára, és úgy gondolom, azt úgy kaphatják meg, ha letisztul számukra egy csomó kérdés veletek kapcsolatban. Köszönöm, ha megfontoljátok az együttműködést.
Üdv, Rezső
Gabriel Wolf válasza
[Az alábbi magánlevelet Gabriel Wolf hozzájárulása mellett közöljük]
Kedves Rezső!
Köszönöm a leveledet! Mivel megtiszteltél azzal, hogy udvarias hangnemben kerestél fel, én is megtisztellek azzal, hogy időt szánok arra, hogy érdemben válaszoljak rá. Azt viszont előre leszögezném, hogy nem interjúként válaszolok, hanem csak Neked, így, magánlevél formájában, mert írtál nekünk és érdeklődtél.
Tehát a válaszomat már a fentiekből kitalálhatod: Sajnálom, de magyar nyelven irodalmi témában egyáltalán nem adok interjút semmiről. Sem most, sem a jövőben nem tervezek ilyesmit. Zenészként külföldi magazinoknak igen, mert engem zenészként huszonkilenc év alatt soha nem bántott senki, ezért semmi okom elzárkózni előlük, de irodalmi témákról (a volt kiadónkról, a regényeimről, a minket támadó emberekről és az általuk terjesztett hazugságokról) nem nyilatkozom „kérdezz-felelek” jellegű interjúkban. Azért nem, mert azok, amiket rólunk terjesztenek (elsősorban az az író, aki végig a rágalomhadjárat vezetője volt), nem igazak. Ha pedig mi (akiket ez az ember kiszemelt magának arra, hogy tönkretegyen) minden egyes spekulációkra alapozott hazugságára, rágalmára válaszolnánk íróknak, olvasóknak, érdeklődőknek, akkor ez a felesleges számonkérés, mindennapos kérdőre vonás soha nem érne véget. Ha a rágalmazónk kiírna egy újabb ránk nézve rágalomjellegű állítást valahová, máris magyarázkodhatnék róla, hogy nem igaz, úgy, hogy még bizonyítékot is tudnék róla felmutatni, hogy igazat beszélek. Csináltam én ezt korábban éveken át, de belefáradtam abba, ahogy megválaszolom a kíváncsi (számonkérő) emberek kérdéseit a rólam elhangzott vádakról, és elsőre úgy tűnik, hogy megértik, másnap a minket lejárató személy viszont megint kiír valamit, amit aznap talált ki. Én nem fogom úgy leélni az egész életem, hogy az ő rosszindulatú fantáziája irányítsa a mindennapjaimat, és állandóan magyarázkodjak miatta, állandóan ferde szemmel, gyanakodva nézzenek rám. Ezért hát a következő történt:
Én már körülbelül egy éve kiszálltam az egész irodalmi szakmából. Egyáltalán nem foglalkozom vele. Nem követem azt, hogy rólam/rólunk miket hordanak össze, és azt sem, hogy az a bizonyos rágalmazó mit művel. Szerintem a magatartásával/gyűlölködésével csak magát járatja le. Én még soha nem hallottam olyan sikeríróról, aki úgy kezdte a karrierjét, hogy többször feljelentették (amelyeket a rendőrség elsőre el is fogadott, hogy jogos), és ez mindenkinek annyira imponált volna, hogy azonnal megszerették. Tehát részemről csináljon, amit akar. Én nem foglalkozom vele. Nemcsak vele, de senki mással sem, aki Magyarországon szakmailag irodalommal foglalkozik. Körülbelül egy éve a nyugodt élet érdekében minden ilyen ismerősömmel megszakítottam a kapcsolatot és teljesen új életet kezdtem. Már nem írásból élek. Mással foglalkozom. Nem írok jelenleg könyveket, és terveim szerint soha nem is fogok. Mint ahogy kiadót sem áll szándékunkban nyitni a jövőben.
Ismétlem: ez nem interjú, és több felkeresésre magyar irodalmi körökből nem fogok reagálni, de mivel Te voltál az első, aki felkeresett postai levélben (mivel e-mailben elérni már nem tudnak), ezért válaszolok néhány témára, amit a leveledben felvetettél:
Azt írtad, sok kérdése lenne az embereknek. Erre írtam, hogy nem fogom azzal tölteni az életemet, hogy (rosszindulatból) spekulációkra alapozott vádakkal kapcsolatban magyarázkodjak. Azonban néhány dolgot leszögeznék:
1. A bezárt kiadónk korrektsége:
Nem igaz, hogy nekünk sok íróval lett volna problémánk. Nekem egy komoly vitám volt egy szerzővel, aki saját maga jelezte, hogy szerződést kíván bontani, mert személyes nézeteltérésünk támadt. Utána pedig a korábban már említett rágalmazó aljas (anyagi okokból) elkezdett minket módszeresen lejáratni, hogy lesöpörjön a szakmai pályáról, mivel akkoriban már szervezte a saját, új, megnyitandó kiadóját, és nem akart magának (magánál régebbi, jobban befutott, sikeresebb) konkurenciát. Ezt amúgy nem én állítom, hanem az illető a saját weboldalán is kifejtette ő maga (amit már szintén évek óta nem nézek és nem is fogok), hogy tulajdonképpen, amikor beszerződött hozzánk íróként, annak az volt a haszna, hogy kitanulja a könyvkiadás és a szerkesztés menetét. Tehát véleményem szerint ő sosem akart a szerződött írónk lenni, csak olyan üzleti és írói fogásokat akart ellesni, amiket majd a saját kiadójához felhasználhat. Erre céloz (majdnem szó szerint) a saját weboldalán található cikkében (ha még fent van).
Tehát mi „nem voltunk írókkal rosszban”. Kettő ilyen eset volt. Az egyik személyes volt, a másik a rágalmazó részéről egy előre kitervelt, szakmai támadás, aminek a legnagyobb része (önmaga sajnáltatása nyilvános felületen) csupán színjáték. A valós indoka arra, hogy minket támadott és rágalmazott, az volt, hogy ő is kiadót készült nyitni, és azt akarta, hogy mire megnyitja, mi már ne legyünk számára konkurencia.
A fenti, idézőjelbe tett állításomra (miszerint minket nem utáltak a saját íróink) az a bizonyíték, hogy a kiadó 5 éves fennállása alatt (ami azért elég rövid idő) 240 író szerződött be hozzánk. Köztük Nemere István is, Böszörményi Gyula, Nemes István novellákkal stb… Sem a kevésbé ismert több mint 230 íróval nem volt konfliktusunk, sem jogvitánk (pláne nem perünk), sem a fentiekhez hasonló hírességekkel.
Szerintem egy „nárcisztikus pszichopatával” (aminek a rágalmazó nevez engem úton-útfélen) nem lenne képes 238 ember zökkenőmentesen, eredményesen kijönni úgy, hogy nagy tempóban jelennek meg a kiadványok egymás után.
Csak két megjegyzés arról a két emberről, akivel probléma volt:
– Az első (akivel személyes nézeteltéréseink lettek) engem úgy keresett fel eredetileg, hogy én vagyok a kedvenc írója, és szerinte én vagyok az ország legjobb jelenlegi írója. Én rábeszéltem, hogy ő is próbáljon meg írni. Így is lett. Onnantól kezdve azonban már (hogy ő is írt) irigykedni kezdett, és akinek a műveiért korábban rajongott, arra akkor már utálattal vegyes irigységgel nézett. Tehát nem csoda, hogy nem tudtam kijönni egy olyan emberrel, aki így érez.
– A rágalmazó, amikor felkeresett minket, még azt írta rólam, hogy olyan tehetséges vagyok, mint Salvador Dalí. (Ez a levele a mai napig megvan nekem.) Ezzel hízelegte be magát a kiadónkhoz. Utána pedig a hátunk mögött őrülteknek nevezett minket, és csalóknak. Őt én nem sértegettem, nem bántottam. Az egészet ő egyedül kezdte el (a rágalmazásunkat) a hátunk mögött. Hetekig nem is tudtunk róla, hogy ezt csinálja, mert közben mi éppen az ő kiadandó regényét szerkesztettük jóhiszeműen, legjobb tudásunk szerint.
Tehát én nem érzem, hogy olyan sok emberrel ne jöttünk volna ki, mert 240-ből összesen kettő volt, akikkel komoly problémák adódtak. Egyiket sem érzem a mi hibánknak, mert az első szerintem az irigységből fakadt, a második pedig üzleti érdek, mivel a rágalmazó kiadót akart nyitni, és beférkőzött a miénkhez, hogy ellessen mindent, amit csak tud.
Hogy miért zártuk be a kiadót, és miért hagytuk abba az írást mindketten a feleségemmel? Mert elegünk lett abból, hogy a szóban forgó rágalmazónak kimondottan örömöt okoz az, ha belénk rúghat (nekünk írt magánleveleiből egyértelműen ez jön le), és hogy bármit, amit állít, mindenki készpénznek vesz, csak azért, mert annyira „hangosan mondja, hogy mindenki felkapja rá a fejét”.
Minket a jóindulatú írók és az olvasók (akikkel sosem volt problémánk) sajnos sosem védtek meg a rágalmaktól. Azért nem, mert az egyszerű, jóravaló, jóindulatú emberek kerülik a botrányt és a sárdobálást, és általában távol tartják magukat ettől. Ezt nevezhetjük cserbenhagyásnak is, vagy akár emberi természetnek. De attól még igaz: a mi esetünkre nézve mindenképpen. A 240 emberből nagyon sokan tartoztak volna nekünk hálával a rengeteg szakmai segítségért, nyelvtani, írástechnikai (ingyenes) oktatásért (amely utóbbiért nem fizetett soha senki, csupán a kiadásért és a szerkesztésért), ingyenes, szívességekből elvégzett munkákért és általunk fizetett olyan extra reklámokért, amelyek még a szerződésünkben sem voltak benne. Mégsem álltak ki mellettünk, mert mint ahogyan ezt szó szerint több író is leírta nekem (amikor még leveleztem velük): „Nem szeretnék belebonyolódni.” vagy „Nem szeretném, hogy ha a rágalmazótok rám is rám szállna.”. Én ezt részben megértem, részben bánt, a végeredmény mindenesetre az, hogy én senkivel magyar irodalmi körökből nem tartom már a kapcsolatot, és nem is tervezem újra felvenni. Elég volt.
Ez az ember nekünk tönkretette az erkölcsi megítélésünket, tönkretett minket majdnem teljesen anyagilag, és súlyos egészségbeli károkat is okozott mindkettőnknek az, amit tett és mindaz, amit szerettünk, de miatta vesztettünk el az életünkből. Bizonyos szempontból egy életre belebetegedtünk abba, amit tett, és én erre a továbbiakban nem vagyok kíváncsi: sem arra, hogy „a rágalmazónk még mire lenne képes, ha folytatnám az írást”, sem arra, hogy más, hozzá hasonló ember mire lenne képes, ha még több hozzá hasonlóval futnánk össze. Egyszerűen hallani sem akarok írókról. Én sem írok már. Számomra az a korszak véget ért.
Fent már írtam arról, hogy milyen viszonyban voltunk a szerződött íróinkkal.
Most akkor leírnám azt is, hogy mennyire voltunk mi „inkorrektek” bármiben is:
Minket soha az ötéves fennállásunk alatt nem jelentett fel senki, nem követtünk el semmilyen törvénytelenséget (mert ha így lett volna, akkor a mi rágalmazónkhoz hasonló emberek már rég feljelentettek volna érte).
Adózás: Soha nem ért minket olyan vád (vagy a NAV részéről számonkérés), hogy ne lenne maximálisan korrekt és tisztességes a feleségem vállalkozása (a kiadó). Ő nem az a fajta vállalkozó (webáruház) volt, aki csak minden második eladásról ad számlát. Mindig mindenről számlát adtunk, minden könyvelési teendőt nagyon komolyan vettünk, és minden szabályt betartottunk. Adótartozásunk sem volt egyszer sem.
Szerződések: Sosem szegtünk meg kiadói szerződést, mert ha így lett volna, akkor bepereltek volna minket a szerzők, de ilyen sosem történt.
Reklámok: Én úgy láttam, hogy leginkább ezeken lovagoltak (azért írom múlt időben, mert már több mint egy éve nem olvasok interneten semmit, amit rólunk állítanak, mert nem érdekel). Tehát sokan a könyvreklámjainkba kötöttek bele, sőt tényként állították, hogy „csalunk” bizonyos dolgokban. Ezzel kapcsolatban akkor most utoljára kijelenteném, hogy egy: soha nem követtünk el törvénytelenséget (ebből adódóan csalást sem), kettő: azért, mert egy reklámozási stratégia valakinek nem szimpatikus, az attól még lehet maximálisan törvényes, sőt mi kizárólag olyan módszereket használtunk, amit minden más kiadó ugyanúgy használ.
A rágalmazónk számtalan olyan dolgot kritizált például a weboldalán (amikor még olvastam régen), amit mi a kiadónál csináltunk, és úgy tálalta, mintha az átverés, félrevezetés, csalás volna. Én sem állítom, hogy minden reklám mindenkinek szimpatikus (hiszen a reklám mindig mindennek a jó oldalát mutatja be, mivel a reklám nem arról szól, hogy az ember leszólja a saját termékét), de ezt az emberek is nagyon jól tudják. Mindenki azt szűr le a reklámokból, amit akar, és ha nem tetszik nekik valami, akkor legfeljebb nem veszik meg. Mivel minden legális cég és vállalkozás igyekszik reklámozni a termékeit („dicsérni”, azaz kihangsúlyozni az előnyeit), így ezt (túlzással, rosszindulatból) nevezhetjük „önfényezésnek”, „beképzeltségnek”, „nárcisztikus gondolkodásnak”, vagy inkább nevezhetjük ugyanolyan reklámnak, mint bármelyik másikat. Azzal a különbséggel, hogy a többi céget nem szemeli ki magának valaki azzal a céllal, hogy tönkreteszi, a feleségem vállalkozása pedig ilyen célkeresztbe került egy gátlástalan, kiadót nyitni készülő ember miatt.
Csak hogy még egy sokat emlegetett témára is válaszoljak:
Igen, valóban bestseller volt számtalan regényem a GooglePlay-en. Én semmilyen módon nem manipuláltam ezt. Nem is tudtam róla, hogy egyáltalán lehet-e, és nem is állt szándékomban ilyen eszközökkel élni. Ha valaki elhiszi ezt, akkor köszönöm, ha továbbra sem, akkor sajnálom, de ez volt az utolsó alkalom, hogy erre a témára bármit is válaszoltam.
Tehát végszóként a minket illető vádakkal kapcsolatban annyit, hogy:
Minket soha nem jelentett fel semmilyen író, soha nem pereltek be. Ha olyan emberek lennénk, amilyeneknek a rágalmazónk minket beállít, akkor ez nem így alakult volna öt év alatt. Tisztességes emberek vagyunk, akiket egy ember kipécézett magának arra, hogy ellessen tőlük szakmai fogásokat, mert ötéves gyakorlatuk volt benne, utána pedig tönkretett szakmailag azért, mert azt hitte, hogy attól az ő új kiadója „egyeduralkodó” lesz, és sikeres. Nem tudom, azóta megvan-e még a kiadója, és sikeres(volt)-e egyáltalán, mert nem érdekel, de szerintem nem az a sikeres vállalkozás indításának kizárólagos (vagy akár működő) módja, hogy tönkreteszünk egy, a miénkhez hasonló népszerű vállalkozást. Nem csak egyetlen sikeres kiadó létezhet Magyarországon. Létezik sok, és létezhetett volna az övé úgy is sikeresen, ha minket egy az egyben békén hagy. Valamiért úgy érezte, hogy mellettünk nem lehet sikeres. Szerintem lehetett volna, mert a siker kulcsa nem mások eltaposása, hanem a szorgalom, a tehetség, az alaposság és az, hogy vegyük komolyan azt, amit csinálunk.
Mi, amikor a feleségem kiadót nyitott, senkit sem tapostunk el előtte, és senkit sem támadtunk le, mégis lett öt év alatt 240 szerződött írónk és vagy 16 sikeres antológiánk (a pontos számát már nem tudom, mert régóta nem foglalkozom a témával, és nem tartom számon: mint mondtam, új életet kezdtem, és teljesen mással töltöm az időmet).
Remélem, hogy megválaszoltam több olyan kérdést is, ami sokakat érdekel. Aki nem hisz el ezekből valamit, az az ő dolga. Én az igazat írtam le. Ha nem így lenne, le sem ültem volna mindezt leírni, mert nem áll érdekemben, hogy ismét hazudozással vádoljanak (ISMÉT alaptalanul).
Üdvözlettel,
Farkas Gábor